Búcsúzunk Veneszné Brigittától

Szomorúan hallottam a hírt, hogy egy újabb ismerősöm, Wenesz Jánosné Brigitta távozott közülünk.

Brigittát én is a Flesch Kulturális Központ büféjében ismertem meg 1985-ben, de közelebbi kapcsolatot 1990-től alakítottunk ki a Moson Megye Színjátszó Találkozó szervezése kapcsán. Brigittát egy életvidám, korrekt, segítőkész embernek ismertem meg, aki nagy érdeklődést tanúsított kulturális tevékenységem iránt. Beszélgetéseink során büszkén elevenítette fel és mutatta meg azokat a fotókat, relikviákat, melyeket a Flesch büfében megfordult művészektől, közéleti személyektől kapott. Nagyon érdekes sztorikat tudott mondani ezekről a híres emberekről.

Brigitta a Nők a Városért Egyesület alapító tagja, s kezdettől motorja volt. Kultúraépítő és karitatív tevékenysége az egyesületben példaértékű. Talán ennek is betudható, hogy elnöknek választották a közösségben. Örömömre szolgált, hogy több általa hagyományt teremtő szándékkal kezdeményezett kulturális rendezvény nézője, résztvevője lehettem. Ilyenkor sugárzott az örömtől.

Bízom benne, hogy az egyesületben lesznek olyanok, akik átveszik és méltóképpen folytatják Brigitta tevékenységét. Emlékét így őrizhetjük meg. Nyugodjál békében!

Nagy Sándor

Fotó: Venesz Jánosné elnök Dr. Árvay István polgármester társaságában 2014-ben, amikor a Nők a Városért Egyesület megkapta a Mosonmagyaróvárért emlékérmet.

 

Vissza a kezdőoldalra