Búcsú egyesületünk elnökétől

A Civil Közösség elvesztett egy lelkes, tenni vágyó embert. Venesz Jánosné Brigit városunkban szinte mindenki ismerte. A Nők a Városért Egyesület alapító tagjaként, és hosszú ideig elnökeként is azon munkálkodott, hogyan segítsünk a rászorulókon.

Lelkesedése, ötletei jó hatással voltak az egyesületi tagokra is, jó csapatot tudott kovácsolni, felsorolni is kevés mennyi ötletét sikerült megvalósítanunk. Csak néhányat említünk. Kisgyermekes családoknak segítettünk, a városban megalakítottuk a Kismama klubot. Ide a gyerekeket is elhozhatták az Anyukák. Az Anyukáknak előadásokat szervezett, addig az egyesület tagjai játszottak a kicsikkel. A Naposház sérült fiataljait minden évben támogattuk, programokat szerveztünk részükre. A Családok  Átmeneti Otthonát rendszeresen látogattuk Karácsony és Húsvét idején.

Gyermeknapot szerveztünk, a Süteménysütő verseny már több mint 10 éves. A rózsaszín Hídséta is több évre tekint vissza. Briginek köszönhetően sikerült rendezvényeinket mindig színesebbé tenni, egy-egy kiváló művész részvételével. Személyiségével elérte, hogy szinte egyetlen hívó szavára szívesen vállalták a fellépést.

Az adományokból a családoknak tartós élelmiszert vásároltunk, aminek mindig nagyon örültek a megajándékozottak. Az Idősek Klubjában tett látogatásunk alkalmával is vidámságot, örömet láttunk a gondozottak arcán. Az Egyesület indulása óta sokat változott a világ, de segítségre mind a mai napig szükség van. Ezért van feladat bőven, Brigi szellemét folytatva fogjuk munkánkat a továbbiakban is végezni. Nagyon fog hiányozni a csapatból, űrt hagyott maga után. Emlékét megőrizzük.

Tolnai Imréné Egyesület elnöke

 

Vissza a kezdőoldalra