Kertbarátok kirándulása Bajorországba

 A mosonmagyaróvári kertbarátok kis csoportja autóbusszal indult útnak július végén a már régóta áhított kirándulásnak. Bakancslistámon lévő egyik óhajom teljesült. Hajnalban kettő autóbusszal kilencvenen indultunk el az ötórás utazásra.

Hajnalban útra keltünk és meghódítottuk – persze segítséggel – az Alpok lábánál lévő, Bajor fővároshoz közeli Berchtesgaden melletti hegycsúcson lévő Sasfészek szálláshelyet, melyet egykor a Harmadik Birodalom idején 50. születésnapjára kapott Adolf Hitler. A kőből épült, gyönyörű alpesi panorámával rendelkező épület nyári szálláshelyéül szolgált. Ma turista látványosság az 1835 méter magaslaton. A belső teremben eredeti valóságában található az olasz Ducse által adományozott kandalló.

Berchtesgaden fontosságát a sóbányának köszönhette, mert már először 1102-ben említették. Sok viszontagságokon átment menedékhelyen kevés történelmi ismertetést csak az ebédlő felé vezető folyosón található. Világháború végén 1945. május elején rövid időre az amerikaiak vonultak be a városba, majd később visszaadták a német államnak. Napjainkban ez a település egyik legfontosabb és leglátványosabb forrása. A megközelítése sem egyszerű, szervezett módon különlegesen erős autóbuszokkal lehet feljutni a 168 méter hosszú liftaknáig, amely huszonöt embert 41 másodperc alatt szállít fel.

A másik állomásunk a város környéki nemzeti park (1978-ban alapították). Itt található Németország harmadik legmagasabb pontja, a 2713 méter magas Watzmann. A településtől alig 5 km-re délnyugatra fekszik a Königssee, amely egy glaciális úton keletkezett mély vízű tó. Partjainál keleti, déli és nyugati irányból egyaránt 2000 méter feletti csúcsok magasodnak, festői látványt nyújtva ezzel az ide érkező turistáknak. Elektromos hajtású hajóra szálltunk, közben a környező hegyek visszhangját is megismertük, majd kikötöttünk a túlsó parton lévő félszigetre. Visszatérve megkóstoltuk a Bajor sört, melyet korsóban 0,5 vagy 1 literes mennyiségben szolgáltak fel. A hazautazás már fárasztóbb volt mit az odajutás, mert a fáradt végtagjaink érezték a kirándulást, de megérte.

Jáni Lajos elnök

Vissza a kezdőoldalra