21.Termény és virágkiállítás

Szeptember 6-án a Flesch Károly Kulturális Központban megnyílt a Mosonmagyaróvári Kertbarátok Köre szervezésében a huszonegyedik terménykiállítást. Iváncsics János alpolgármester, dr. Varga Jenő, a MATE kutatója, Bári József, a szlovák Dunaszerdahelyi Kis Kertészek Egyesület elnöke volt a rendezvény vendége. Farkas Ervin evangélikus lelkész áldást mondott.

Jáni Lajos, az idén 51 éves Mosonmagyaróvári Kertbarátok elnöke nyitotta meg a rendezvényt. Köszöntőjét szó szerint idézzük.

„Köszöntöm az Mosonmagyaróvári Kertbarátok által megtartott 21. Termény- és virágkiállításunkon megjelenteket. Külön öröm számomra, hogy ünnepségünkön köszönthetem megjelent vendégeinket, akik elfogadták meghívásunkat. Őket név szerint az imént bemutattuk. Örömmel vettem tudomásul, hogy a Dunaszerdahelyi Kis Kertészek partner egyesület elfogadta meghívásunkat.

Jubileumi évfordulót követően egyesületünk életében az 51. évet ünnepeljük. Felgyorsult világunkban különösen nagy változások következtek be életünkben, s ezek a változások fokozottan érvényesültek szabadidős szokásaink kialakulásában. A régi magyar falu önellátó volt. Talán leglátványosabb megnyilvánulása ennek a tevékenységnek a zöldség- és gyümölcstermesztés, a kertészkedés és természetesen az állattenyésztés volt. A fogyasztó társadalom kialakulásával ezek a hagyományok lényegesen átalakultak. Megszűnt az önellátás kényszere, az üzlethálózatokban minden szükséges élelmiszer hozzáférhető, és ez átformálta a szemléletet.

A nagyüzemi növénytermesztésben egyeduralkodó lett a műtrágya és a vegyszer használata. Talajaink kimerültek, tápanyag utánpótlásra van szükség, mivel a zöldtrágyázás és az istállótrágyázás elmarad az állattartás nagymértékű csökkenése miatt. Kertbarátaink panaszkodnak, hogy nehezen lehet istállótrágyához jutni, amivel a föld termékenységét biztosítani tudjuk. A végtermékekben kimutathatók a vegyszermaradványok. A napraforgótáblákat legalább ötször permetezik, lehetetlen, hogy ne kerüljön egészségünkre káros vegyszer az étolajba. A magas hozamokra való törekvés eredményeképpen csökkentek a termékek beltartalmi értékei. Ennél fogva kevésbé tudják a szervezet biológiai igényeit kielégíteni. Különféle allergiás tünetekkel és betegségekkel fordulnak az emberek az orvoshoz.

Ezek a változások új igényeket támasztottak. Megnövekedett az érdeklődés a saját előállítású egészséges termékek iránt. Változás következett be: megjelentek a teljes értékű élelmiszerek és bio élelmiszerek. Ezáltal nőtt a kiskertek iránt az érdeklődés, főképpen az idősebb korosztály számára. Közrejátszik a klímaváltozás, amelynek felismerése nagyon fontos számunkra. Változik az évszakok időtartama, eltolódást észlelünk, a kései fagyok hatására évek óta elfagynak a gyümölcsfáink.

A kertbarátok működése erőteljes figyelem felkeltéssel tartozik az új generáció felé. Ez felelősség számunkra, ezért célunk és törekvésünk a következő nemzedék számára tudásunk átadása és a példamutatás. Kertbarátok körébe várjuk a fiatalokat és a friss nyugdíjasokat és mindazokat, akik szeretnének gyakorlati és elméleti tapasztalatokat szerezni neves szakemberektől, és a kertbarátoktól.

Nálunk minden hónapban van szakmai összejövetel, minden évben több alkalommal szervezünk tanulmányi kirándulást, ahol megismerkedhetünk az új, jobb módszerekkel a kiskerti gazdálkodásban.

A kertbarátok nem csak virágokat, zöldségeket, és gyümölcsöket, hanem gyógy- és fűszernövényeket is termesztenek, valamint egyre többen folytatnak szőlő- és bortermelést is. Magyarország legszebb konyhakertje versenyre is minden évben sokan neveznek és szép eredményeket érnek el. A 75 fős egyesület célja ennek az aktív közösségnek a megtartása, a tapasztalatcsere és a kapcsolatépítés.

Ez úton köszönjük támogatóink segítését, akár anyagi, akár tárgyi vonatkozásban járultak hozzá működésünk elősegítéséhez. Nélkülük nem lennénk ennyire sikeresek. Bár el kell mondanom, hogy anyagi támogatásokban, és a pályázatok kiírásában egyre szűkösebb a lehetőségünk.

Vallom azt, hogy mindig szükség lesz az egészséges élelmiszer termelésére. Növekszik az igény, (a járványhelyzet alakulása és a háborús helyzet is ez irányba mutat) tehát a kertművelésre mindig szükség lesz, akár zöldség- vagy gyümölcstermelés tekintetében. Nem utolsó sorban említem meg az emberi közelséget, a hasznos gyakorlati tapasztalatok átadását, a közösségi munkát, annak örömét.

A kertbarátok közössége már 51 éve ezt a „közösségbe tartozás” értékét adja tagjainak. Együtt élni át a nehézségeket, együtt örülni a jó termésnek, tapasztalatot cserélni a megtermelt gyümölcsök és zöldségek tartósításában, felhasználásában. A kerti munkák csínját-bínját átbeszélni egymás között, magokat, hajtásokat cserélni és nem utolsó sorban közösséget alkotni. Ez a Kertbarátok szervezet célja. A valahová tartozás érzése, a közös programok, kirándulások összekovácsolják a tagokat. Régi és új barátságok erősödnek meg.

A terménykiállítás csak „összefogással” jöhet létre. Tagjaink nagy lelkesedéssel, közös munkával hozták létre ezt a csodát, amely hűen tükrözi az egész éves munkánkat.

„Szép is, egészséges is, hasznos is” -valljuk mi kertbarátok. Kívánok minden kertbarátnak, és kerttel rendelkezőknek sikeres munkát, hogy az egészségünk megőrzése érdekében hasznos tevékenységet folytathassunk. Legyen példa erre a kiállításunk, amelynek megtekintését szeretettel ajánlom.

Végezetül a kertbarátok jelmondatával köszöntök mindenkit, amely fokozottan érvényes napjainkban: „Kertészkedj, művelődj, barátkozz, védd a természetet és fogyassz magyar terméket.”

Az eseményen az Agrárminisztérium részéről minisztériumi elismerő okleveleket, míg a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége részéről elismerő okleveleket azoknak a kertbarát tagoknak, akik az egyesületben példamutató, kiemelkedő munkát végeztek. A Magyarország legszebb kertjei mozgalomban indulókat Németh Andrea értékelte.

Mosonmagyaróvár ebben az évben már 10. alkalommal-jubileumi év- csatlakozott „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos programhoz, azaz 2014 óta veszünk részt benne. A verseny célja az otthoni kertgazdálkodás népszerűsítése, az egészséges és zamatos élelmiszerek saját előállítása, szemléletváltás, a kertkultúra átörökítése az utánunk jövő generációnak. Továbbá azok munkájának elismerése, akik hosszú évek óta szorgosan, kitartóan és szakszerűen művelik kertjüket, jó példát mutatva ezzel másoknak is.

A helyezettek névsora:

  • Szalay Éva
  • Hoffmann Ferenc
  • Kovács Istvánné
  • Benkiné Ligeti Erzsébet és Benki László
  • Dénes Csilla Beáta
  • Farkas András
  • Hársfalvi Józsefné
  • Hegedűs Csaba és Hegedűs Csabáné
  • Jáni Lajos és Jáni Lajosné
  • Nagyné Polgár Éva
  • Rongits Pál és Rongits Pálné
  • Soós István és Soós Istvánné
  • Stipkovits Mihály és Stipkovits Mihályné
  • Szalay Lászlóné
  • Szekeres Szilvia és Vajda Antal
  • Höck Frigyes és Höckné Németh Ildikó
  • Nagy Béla és Nagyné Sárdi Ildikó
  • Rejlik László és Rejlik Lászlóné
  • Majoroki óvoda-Napocska csoport
  • Mosonmagyaróvári Vackor Óvoda
  • Mosonmagyaróvári Lurkóvár Óvoda
  • Hildegard Óvoda

 

 

Vissza a kezdőoldalra