Információs fórum civileknek

Szeptember 5-én Győrbe ért a Miniszterelnökség „CIVIL INFO – NEA 2024” című országos tájékoztató rendezvénye, melyet a Városháza dísztermében tartottak meg. Közérdekű civil információkat osztottak meg az előadók a vármegye civil vezetőivel.

Házigazda a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, mint a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ címbirtokosa volt. Az előadók Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága munkatársai voltak.

Elsőként Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Önkormányzat elnöke szólt, aki köszönetet mondott a civilek nélkülözhetetlen munkájáért. majd házigazdaként Szeles Szabolcs, Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere üdvözölte a megjelenteket. Őt követte Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárság helyettes államtitkára, aki előadást a tartott a civil területet érintő aktualitásokról.

Elmondta, hogy a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) civil szervezetek támogatására országosan 14 milliárd forintot oszt szét pályázatokon jövőre. A tájékoztató a NEA október 2-án nyíló pályázatát készíti elő. E napon zárul a szeptember elején indult városi civil alap pályázási lehetősége, amelyben közel ötmilliárd forintra pályázhatnak a szervezetek. Két fontos változás lesz. Egyrészt megszüntetik a százötvenezer forintos kompenzációt, mert ennek a dokumentálása nagy adminisztrációval járt a szervezetek részéről. Másrészt az egyszerűsített támogatást megemelték 400 ezer forintra. Aki beadja a pályázatát, az automatikusan nyer. Nincsen pályázati bírálat, érkezési sorrend van a keret erejéig.

Dr. Kecskés Péter, a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztálya főosztályvezető, tájékoztatót tartott a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2023. évi összevont, egyszerűsített és normatív pályázatainak tapasztalatairól.

Dr. Kisida Tamás, a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztálya jogi referense a Helyettes Államtitkárság civil területet érintő szakmai programjairól és eseményeiről adott tájékoztatást.

Lakatosné Kiss Edit, a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztálya pályázati referense tájékoztató tartott a NEA 2024. évi összevont és egyszerűsített pályázatai kiírásairól.

A rendezvény végén a vendégek választ adtak a jelenlevő civilek felmerült kérdéseire. Mosonmagyaróvárt több civil szervezet képviselte.

 

Vissza a kezdőoldalra