Valós történelmi események ihlették az írót

November 15-én a Huszár Gál Városi Könyvtárban a napokban mutatták be Reisinger Attila legutóbbi, A vasfüggöny árnyéka című kötetét.

A hely szelleme, valós történelmi események ihletik meg írásaiban a hegyeshalmi Reisinger Attilát, A szerző tizenkilencedik kötetéről Tuba László nyugalmazott könyvtárigazgatóval beszélgetett. A könyvből Vitéz Vilmos népművelő olvasott fel részleteket. A ma már nyugalmazott földhivatali dolgozó Frontbetörés címen jelentette meg első kötetét novellái válogatásával. Ezt követően évről évre jelentkezett egy-egy kisregénnyel. Küldetésének tekinti, hogy a huszadik századtragédiáit átélő kisembereknek emléket állítson írásaiban. Valós történelmi események, valós személyek ihletik meg. Mint mondja, a fikció nem az ő műfaja.
A Magyar Naplónál megjelent, A vasfüggöny árnyéka című kötetben a Sárvíz című kisregénye mellett öt novellát találnak az olvasók. Az utolsó vagon és A vashíd című novelláit a kitelepítések drámája ihlette. A Helyszíni szemle című novellának a Dudás-per adta a témát, míg A helyőrségparancsnok című novellát Győr 750. évfordulója kapcsán jelentette meg korábban és most ebben a követben is olvasható. Témáját Radnóti Miklós tragédiája adja, ami kimeríthetetlen.
A kötet megvásárolható a Bahia Ajándékboltban (Mosonmagyaróvár, Szent István király u. 85.), a Huszár Gál Városi Könyvtárban és a Libri Könyváruházban (Mosonmagyaróvár, Régi Vámház tér 5.)

Vissza a kezdőoldalra