Képekbe zárt hangulatok kiállítás megnyitó

2022. november 18. – adikán pénteken 18 órakor volt a megnyitója

a Fehér Ló Közösségi Házban

Kiss Zoltán László

Képekbe zárt hangulatok című

fotókiállításának.

Kiss Zoltán még 2006-ban kezdte el komolyabban a fényképezést, ez a harmadik önálló kiállítása. Vallja, hogy a fényképezés szépsége megörökíteni folyton változó világunkat, a természet, és épített környezetünk aktuális állapotát, hangulatos és érdekes részleteit. Emellett ugyanúgy örömmel tölti el, ha elképzeléseit a fotográfia eszközeivel képes megvalósítani.

Ezt tükrözi mottója is, ami a következő: “Egyetlen ember sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba…”

2006 óta a Mosonmagyaróvári Fotó Egyesület, emellett 2021-től a Soproni Fotóklub Tagja, amelyeken keresztül képei már kiállításra kerültek különböző egyesületi kiállításokon, Mosonmagyaróváron és Sopronban, emellett szerepelnek különböző nemzetközi fotópályázatokon is.

 

A mostani tárlaton egyrészt természetfotóit, másrészt az elgondolkoztatóbb, minimalista jellegű kompozícióit láthatja a közönség.

A tárlaton, amelynek a Fehér Ló Közösségi Ház ad otthont, Keresztény Gyula intézményvezető üdvözölte a vendégeket, ezután köszöntőt mondott Uzsák Zoltán fotós, aki után a kiállítást Vecsei László Ezékiel festőművész nyitotta meg.

A kiállítás 2022 december 20-ig tekinthető meg a Közöségi Ház nyitvatartási idejében.

Vissza a kezdőoldalra