Takarítás a vízen X.

A Tengri Íjász és Hagyományőrző Egyesület idén is, mint már évek óta tavaszi nagytakarítást végzett, ezúttal az Öreg-Duna Dunakiliti-Rajka térségében.  Az akció neve: „Takarítás a vízen X.” Ebben az évben a hulladékgyűjtés április 9-10-ére volt meghirdetve, de a rossz idő miatt csak 1 hét múlva, 16-án valósíthattuk meg. A résztvevők az egyesület tagjai és barátaink mellett ezúttal is szlovákiai magyarok (akik között egyesületi tagjaink is vannak), illetve a már Magyarországon lakó szlovákok voltak, kb.20 fő. Ezek szerint tehát ők is fontosnak érzik a környezetünkkel való törődést. A találkozó a Dunakiliti Vadvíz Kempingben volt 9 órakor, innen indultunk el 3 csónakkal, kocsival és gyalog is kisebb csoportokban. A fenti területen sajnos ismét nagy számban találtunk szemetet, melyet a kirándulók, a horgászok dobáltak el, illetve egy része „fentről” is érkezett a Duna határon túli szakaszáról. A „sláger” megint csak a műanyagpalackok, készételes és sörös dobozok voltak, de találtunk konzervdobozokat, dunsztosüvegeket, széket, műanyagzsákokat, boros rekeszt, hungarocell darabokat is. Főként a horgászok, de a kirándulók által is bevett káros gyakorlat, hogy a hulladékaikat egy vékony zsákban gyűjtik össze, majd egyszerűen otthagyják. Ezt aztán az eső, a szél, vagy éppen az arra cserkésző róka széttépi, és újra szanaszét gurul minden. Ami különösen megdöbbentett minket, az a Helena-tó és környékének szennyezettsége volt, amely a Felső-szigetközi tájegység egyik leggyönyörűbb része a maga csendjével és a csillogó víztükrével.

Összesen 39 zsák szemetet szedtünk össze. Az akció félidejében időt tudtunk szakítani grillezésre és egy kis beszélgetésre is.

A nyílt nap mellett az egyesület tagjaival egész évben, ha arra járunk horgászni, kirándulni vagy csónakázni-túrázni rendszeresen próbáljuk megtisztítani a Duna mellékágait, árterét stb.

Bognár Árpád elnök

 

 

Vissza a kezdőoldalra