Élménygazdag nagycsaládos kirándulás

Május 7-én egész napos kirándulást szervezett 55 fővel a Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete a Székesfehérvár melletti Tácra, a római kori Gorsium Régészeti Parkba. Itt rendezték meg a hagyományos Floralia tavaszköszöntő ünnepet.

Szinte a programok kezdetére megérkeztek a mosonmagyaróváriak, így a jegyvásárlás közben kerítésen kívül tekinthettük meg Hadrianus, Alsó-Pannónia helytartójáénak kosztümös bevonulását. Az ezt követő nonstop programokat már testközelből nézhettük. Volt ceremonikus épületátadás Hadrianusnak, gladiátorjáték, ókori tánc- és divatbemutató, légiós alaki szemle, rabszolgavásár, színházi előadás, Hadrianus korabeli csatajelenet, hagyományőrző egyesületek légiós bevonulása.

Nagyon érdekes volt a hagyományőrzők táborainak megtekintése, a tábori élet bemutatása, fegyver- és hadigép bemutató, római ételek kostolása. A beöltözött légiós katonáktól sok érdekességet tudhattunk meg. A programot vásári forgatag színesítette. Volt múzeumpedagógiai, régészeti és antropológiai foglalkozás elsősorban a gyerekeknek, valamint ismeretterjesztő családi játékok és kézműves foglalkozások.

Az időjárásra sem lehetett panaszunk. Napos, koranyári időben élvezhettük a programokat. A sok élménytől fáradtan érkeztünk Mosonmagyaróvárra, ahol eső fogadott bennünket. Köszönöm az egyesületnek a kirándulást.

Nagy Sándor

 

Vissza a kezdőoldalra