Családok támogatása Mosonmagyaróváron

„A KCSSZ és a Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete közös programja.”

Nem könnyű ebben a vírusos helyzetben közösségépítő programokat szervezni, amikor nem ölelhetjük meg egymást, és maszk mögé kell rejtenünk mosolyunkat, arcunk rezdüléseit. Programjainkat, találkozásainkat most is egymásra figyelve, a járványügyi szabályokat betartva hajtjuk végre.

Egyesületünkön belül több családnál az egyik szülő vagy olyan is előfordul, hogy mind a két szülő elveszítette munkahelyét. Többen csökkentett munkaidővel és az ezzel járó munkabér csökkenéssel szembesülnek nap mint nap.

Január során folytattuk a rászoruló családok támogatását. Negyven család vehetett át ismételten tartós élelmiszerekből álló csomagot.

Az első adománycsomaggal, karácsony előtt leptük meg a családokat. Ekkor 72 családnak szereztünk örömöt. Azért döntöttünk a kétszeri támogatás mellett, mert tapasztalatból tudjuk, hogy a karácsonyi ünnep utáni időszak, amikor is a tartalékok teljesen kimerülnek, elfogynak, mindig nehéz a családok számára.

Egyenként hívtuk a családokat, így alkalmunk volt beszélgetni, nosztalgiázni a korábbi évek farsangi báljairól. A családokkal érkező  gyerekek bemutatták a most készülő jelmezeiket is.

Köszönet illeti a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségét, annak elnökségét, valamint az adományozó mosonmagyaróvári civileket, mert támogatásukkal örömöt szerezhettünk sok nagycsaládnak az újév első hónapjában is.

A mosolyokat nem láttuk, de a szemek csillogásából éreztük a támogatott családok örömét, amelyet a felmutatott szmájlikkal is kifejeztek.

Köszönöm az önkéntes segítőknek, akik közreműködtek a vásárlások lebonyolításában, szállításában, csomagolásában és a kiosztásban valamint a dokumentáció elkészítésében.

Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete nevében

Dr. Orbán Józsefné az egyesület elnöke

 

Vissza a kezdőoldalra