Jól sikerült veteránjármű találkozó

A szeptemberi 3-i hétvégén került megrendezésre a XI. Mosonmagyaróvári Veteránjármű találkozó és Alkatrészbörze. A Mosonmagyaróvári Veteránjármű Egyesület 2012 hagyományteremtési célból hozta létre a nagyrendezvényt, mely mára már országosan elismert rendezvénnyé nőtte ki magát. Idén is – mint a korábbi években – a Wittmann Park adott otthont a rendezvénynek, ahol több mint 150 regisztrált oldtimer, illetve youngtimer gépjármű, valamint közel 200 db motorkerékpár jelent meg.

Ebben az évben kiegészült a rendezvény veterán csónakmotorokkal, illetve két csodálatos járműszerelvény is érkezett, melyek veterán csónakokat tartalmaztak a veterán gépjárművek mellett.

A rendezvényen – tudomásunk szerint az országban egyedülálló módon – telefonos, applikációs közönségszavazás történt, mely ismételten nagy sikert aratott. Szakmai és egyesületi díjak mellett a közönségszavazatok is összegzésre kerültek és megfelelő díjazásban részesültek a járművek. Az ingyenesen látogatható rendezvényen a gyerekek sem maradtak program nélkül, gokartozás, pedálos gyermekautók, tükörből vezetés szórakoztatta őket. A FUTURA élményközpont kitelepült játszó-háza is nagy sikerrel működött.

A gyönyörű helyszínen, gyönyörű időben megrendezett találkozó 2-3 ezer embernek segített élményekben gazdag napot szerezni, melyet egyesületünk a jövőben is meg szeretné rendezni.

Köszönjük támogatóinknak, az önkormányzatnak az anyagi és erkölcsi segítséget, melyre a jövőben is számítunk.

Neuberger Tamás

 

Vissza a kezdőoldalra