Felmérték a város műemlék épületeit

Bella Sándor és Tuba László előadók

A Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesület 2020 óta dolgozik a város mintegy 70 műemlékének összegyűjtésén, egységes rendszerben való feldolgozásán. 2021 végéig a legértékesebb 31 épület, szobor felmérését végezték el. Március 29-én tartott rendezvényükön vetített képes előadás keretében ismerhették meg az érdeklődők a munka részleteit. Tuba László, Bella Sándor és dr. Kalmár Sándor előadók 12 olyan műemléket mutattak be, amelynek értékére, szépségére, részleteire a mindennapok során talán nem is figyel fel a városlakó, s történetüket sem ismerik.

Dr. Unger András, a Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesület elnöke elmondta, hogy a város 72 országosan jegyzett és védett műemlékkel rendelkezik. A szervezet – egy nyertes CLLD pályázat által nyújtott lehetőségeket kihasználva – szeretné a műemlékeket a város közönségével széles körben megismertetni. Erre egy építészekből, helytörténészekből álló szakértői munkacsoport jött létre, mely mára 31 jelentősebb műemlék fotókkal színesített leírását, értékbecslését dolgozta fel, amelyet igényes kivitelben, nyomtatott és digitális formában is elérhetővé tettek. A digitális kiadást az egyesület honlapján találják meg az érdeklődők. Érdekességként megemlítette, hogy városrészenként dolgozták fel az értékeket, így az érdeklődők akár egy séta keretében egy-egy városrészben sorra megtekinthetik a műemlékeket. Dr. Unger András elmondta, hogy a nagyléptékű munkát 2022-ben szeretnék befejezni és a város közönsége részére bocsátani. Tervezik, hogy könyv formájában is megjelentetik az anyagot, illetve érdekességként megemlítette, hogy az épületekben elhelyezett QR kód nyomán bárki elolvashatja az összegyűjtött információkat.

A szakértői munkacsoport tevékenységében Bella Sándor, Dimény Gábor, Dimény Luca, dr. Kalmár Sándor, Moldoványi Géza, Székely Zoltán, Thullner István, Tuba László és dr. Unger András vett részt.

 

Vissza a kezdőoldalra