Szép sikereket elért táncosok

A HUNGARockY Táncegyesület a szombathelyi Galaxy Akrobatikus Rock and Roll Klub mosonmagyaróvári csapatából nőtte ki magát. Stieber Csaba, az egyesület elnöke és vezetőedzője 1999 óta tanít akrobatikus rock and rollt, akit az egyesület bemutatására kértünk.

– Az egyesület 2014-ben jött létre, de jómagam már 1999 óta tevékenykedem táncoktatóként. Szombathelyen, Budapesten és Győrben kezdtük az edzéseket, ma már hat edzőkollégával dolgozom együtt több helyszínen. Így Győr, Sopron, Mosonmagyaróvár, Csorna mellett Lébényben és Levélen is oktatunk. Sőt, most újdonságként összeálltunk komáromi és tatai tanítványokkal is. Kétszázötvenen tartoznak az egyesületünkhöz, közülük 40 versenyző. A legkisebb 5 éves, míg a legnagyobb 24 – mondta a vezetőedző.

A HUNGARockY-sokat már több alkalommal láthatta a közönség Mosonmagyaróvár és a környező települések városi programjain, látványos produkcióikkal színesítve a rendezvényeket. Stieber Csaba büszkén meséli, hogy a táncosaik világbajnoki dobogós helyeket szereztek páros formációs és lányformációs kategóriákban.

A táncegyesületben az óvodáskortól OviRocky koordinációs tánc, serdülőkortól páros és formációs táncok, míg felnőttkortól akrobatikus elemekkel tarkított táncoktatás zajlik. Az akrobatikus rock and roll táncon kívül tartásjavító tánc, állóképesség és erőfejlesztés formájában oktatják a sporttáncmozgást.

A budapesti Fanatic Táncsportegyesülettel junior-nagyformációt alkotva készültek az ukrajnai világbajnokságra, ami a vírusjárvány miatt elmaradt. Remélik, lesz alkalmuk ezt bepótolni. Közben az online oktatáson is dolgoznak, mivel most nem tudnak edzéseket tartani. Felveszik videóra a lépéseket, amiket a sportolóik otthon gyakorolhatnak. Várják a visszacsatolásokat, hiszen ha a szülők felveszik videóra a gyakorlatokat, vissza tudnak jelezni, hogy min kellene még javítani.

Az együttes utoljára március 7-én Móron szerepelt sikerrel a területi pontszerző bajnokságon. A Glamurock Ladies Dance Plus hatodikként, a Sweet Girls serdülő-kiformáció ötödikként, a HUNGARio serdülő-kisformáció és a Princikék Children kisformáció negyedikként zárta a megmérettetést. A Neuherz Richárd-Zalaváry Enikő junior páros harmadik, a Fairy Tale serdülő-nagyformáció második, a Németh János-Fartek Réka Couple Dance Show páros második helyezett lett. A Blazing Girls junior-kisformáció a dobogó legfelsőbb fokán állhatott.