Nyugdíjas nyárbúcsúztató Budapesten

Az „Életet az éveknek” Országos Klubszövetség szervezésében újabb maradandó élmény nyújtó esemény, a nyárbúcsúztató zajlott le augusztus 27-én a budapesti Uránia Filmszínházban, melyen kulturális egyesület Kultúrabarát Körének kilenc tagja is részt vett.

A klubszövetség elnöke, Hegyesiné Orsós Éva köszöntötte az ország minden tájáról érkezett nyugdíjasokat. A több, mint 400 vendég köszöntése, az Uránia Filmszínházat bemutató rendezvénymenedzser Gulyás Zsolt és Hegyesiné Orsós Éva beszélgetése, valamint a Szövetség működésének bemutatása után kezdődött a zenés műsor, mely a „Szerelem nem szégyen” című nosztalgia-előadás volt (A program a 30-as és 40-es évek népszerű magyar filmslágereit és kabaréjeleneteit idézte fel). Vörös Edit (énekesnő, színművész) Domoszlai Sándor (operetténekes, színművész) Heller Tamás (Érdemes Művész, színész-humorista) varázsolt mosolyt az arcokra és érdemelte ki a közönség tapsait. A zenét a „Palermo Bár” szolgáltatta mindenki megelégedettségére. A két felvonásos darab szünetében lehetőség nyílt a büfé felkeresésére, valamint régen látott ismerősökkel találkozni, fotózkodni. A rendezvény végén vidám és megelégedett közönség hagyta el az Uránia csodálatos épületét.

A Kör tagjai a délutánt a Citadellán töltötték el. Megcsodálták Budapest gyönyörű panorámáját, bejárták a most felújított Citadella épületegyüttest, s megnézték a múzeumi kiállítást. Az ebédet egy büfé árnyas fái alatt költötték el, beszélgettek, ismerkedtek. Kora este élményekkel gazdagon utaztak haza vonattal Mosonmagyaróvárra.

Az egyesület köszöni szépen Csontos Gyuláné körvezető szervező munkáját, aki betegsége miatt nem tudott részt venni a programon.

Vissza a kezdőoldalra