Mosonmagyaróvári kertbarátok tanulmányútja Mohácsra

Mohácsi Busójárásra induló kertbarát kis csapat első állomása szemerkélő esőben Szent Miklós taposómalom volt. A ritkaságnak számító taposómalom egy emberi erővel működtetett ősi gépezet, amelyet a gabona őrlésére használtak, és mára ritkaságszámba megy a modern gépek korában. Talán egyedülálló Európában a működőképes szerkezet. Mellette lévő épület alatt a vízimalom kereke, amely az épületben lévő malomkerék szerkezetét mozgatja.
Kipróbáltuk a taposómalom működését, amelyet emberi erővel hatottunk. A Csele-völgyi malmok első írásos említése 1331-ből való. Ekkor Csele és Mohács községek népei versengtek egymással malmuk, halastavaik és erdeik használati joga miatt. A malomkerekek fából készültek a fogaskerék gyertyánfából. A vízi molnár bemutatta Mohács vízimalmában látható az ország egyik legterjedelmesebb liszteszsák-kiállítását. A gyűjtemény egy része a Mohács környéki sváb családok zsákjaiból áll, másik fele székely, felvidéki, kárpátaljai és baranyai magyar zsák. A zsákkiállításban nyomon követhető a tulajdonosok és a gazdagság foka is.

A törökdúlás alatt a környék teljesen elnéptelenedett, a falvak elpusztultak, de érdekes, hogy a malmokról maradt fenn adat. Bizonyosan tudjuk, hogy 1591-ben Mohácson négy patakmalom teljesített szolgálatot S mivel századokkal később is ennyi volt, feltételezhetjük, hogy ugyanazon létesítményekről van szó. A legközelebbi említés 1721-ből való. Ezen irat felsorolja mind a négy cselei vízimalmot, a tulajdonosok megjelölésével. Kiderül, a mi malmunkat és az azt követőeket is kivétel nélkül szerb gazdák birtokolták. Nagy a valószínűsége, hogy a malmokat a XVII. század végén betelepült tehetős szerb kereskedőcsaládok – mondta el a malom tulajdonosa, Bugarszki Norbert.
Mohácsi emlékparkot tekintettük meg sajnos csöpögő esőben, ezért igyekeztünk a bemutató helyszíneken a fedett helyekre húzódni. Érdekes volt a korona épületben lévő kiállítás megtekintése, amelyet nyomon követte a csaták helyszíneit és a kornak megfelelő öltözeteket és páncélokat mutatta be.

Mohácsra megérkezve a temetőtől sétáltunk a belvárosba Busóudvar, Kolon tér, Fogadalmi templom és Duna part megtekintése volt a sorrend. Délután 14 órától a város főutcáján vonult fel a 2500 fős menet, ahol a Busók között asszonyok gyermekek és különféle ötletes gépekkel, feldíszített kocsikkal vonultak. A képeken látható a színes forgatag.

Jáni Lajos

 

Vissza a kezdőoldalra