Kertbarát előadás: „Szeresd, de ne termeszd”

A kertbarátok ebben az évben első alkalommal tartottak előadást neves előadóval. „Szeresd, de ne termeszd” címmel a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karról Dr. Farkas Anikó docens tartott előadást.

A Mosonmagyaróvári Kertbarátok Körének februári összejövetelén majdnem hatvan kertbarát jelent meg, volt kíváncsi a nem mindennapos előadásra. Az előadáson a városi televízió is forgatott és készített rövid interjút.

A kivetítős előadáson megtudhattuk, hogy nem minden virágos kerti növény hasznos, és nem ildomos pártfogásba venni egyes futónövényeket. A biodiverzitásról – a fajok sokféleségéről esett szó az egy órás előadáson. A parkok, házi kertek, elhanyagolt területeken, erdők területén megtalálható növények, virágok gyönyörködtető szépségükkel nem minden esetben hasznosak. Óvatosan közelítsük meg, először ismerjük meg tulajdonságukat. Egyes fajok még a méhekre is veszélyesek, mert a ragacsos virágban hagyhatják könnyen a lábukat – tudtuk meg az előadótól. A kiirtásuk, megszüntetésük a kertekben nehézséget okoz, mert rövid idő alatt uralni akarják a területet. Ilyen növények a kínai alkörmös (karmazsinbogyó). Virágzás utáni termése mérgező, de úgyszintén a gyökere is, főleg az állatokra veszélyes, ám nagyon nehezen irtható ki még a gyökere is. Néha láthatunk virágágyásban termesztett változatot. A vaddohány (Asclepias syriaca), az aranyvessző (solidano canadensis), fügekaktusz, japán keserűfű sok házikertben díszlik, de nem kívánatos nagyobb területen meghagyni, mivel elszaporodik és eluralja a kertet. A kisvirágú nenyúljhozzám (nebáncsvirág) főként ligetekben fordul elő, melynek gyönyörködtető szép változata a bíbor nebáncsvirág.

Elhangzott még az indiai pimpo (potentilla indica) szép virágos növény, amely szinte minden kertben megtalálható. A kis méretű termése az eperre hasonlító piros termés szemet gyönyörködtet, de ne együk meg, mérgezéses tüneteket produkál. Aranyvesszőről is esett szó, amely nagy területeken sárga virágzatával díszíti a kiserdő melletti területet, a Lajta folyó partját. Az előadótól még számos növényfajtáról kaptunk tájékoztatást.

Az előadást követően kérdésekre kaptunk választ, majd nagy tapsviharral köszöntük meg az érdekfeszítő, hasznos előadást. Konklúzió, hogy nem minden hasznos, ami a szemnek tetszetős. Az élet igazi trükkje az, hogy fiatalon haljunk meg, de a lehető legkésőbb.

Jáni Lajos kertbarát elnök