Díjazták a legszebb konyhakerteket

Magyarország legszebb konyhakertjei országos program díjátadó ünnepségére voltam hivatalos november 10-én Biatorbágyra, a Juhász Ferenc Művelődési Központba.

Köszöntőt Papp Zsolt György, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár mondott. A 2020. évi eredmények ismertetését Sári Kovács Szilvia ötletgazda-programigazgató tartotta. Kiemelte, hogy Magyarországon 240 településen 1840 kert nevezett be. Különösen dicséretre méltó, hogy 45840 fő 20 év alatti személy vett részt a kerti munkálatokban. Az idei évben a biodiverzitás volt a cél, s dicséretes, hogy 3793 gyümölcsös megmentésére került sor. 88 település közül 173 kert került be I. helyezési javaslatra, ebből 9 kapta meg az országos díjat. 4-en kapták meg 2. alkalommal az örökös díjat és 3 benevezett életmű díjat kapott. Szerencsések lehetünk, – mondta a programigazgató – mert az elmúlt évben kezdődött márványpoloska invázióra megjelent természetes ellensége a „Szamuráj darázs!” Eredményhirdetés befejezéseként Sári Kovács Szilvia kihirdette, hogy 2021. évre a jelszó: Szorgalom, ki-tartás, hűség!

Mosonmagyaróvárról Hegyi László és felesége „Normál kategóriában” országos díjban részesült. Ezzel hozzájárult a Magyar Nemzet kert kultúrájának gazdagításához, hagyományaink ápolásához, értékeink tovább örökítéséhez. A díjat Hegyi László egészségi állapota miatt a helyszínen nem tudta átvenni, azt Jáni Lajos, a Mosonmagyaróvári Kertbarátok Köre elnöke vette át. Egyben meg-kaptam a helyi lebonyolításban végzett munkámért az Elismerő Oklevelet. A Magyarország legszebb konyhakertjei Óvodai konyha-kertje 2020. évben a Hildegard Óvoda kapta és egyben örökös díjban részesült. Díjat betegség miatt Németh Andrea vette át. A díjak átadása szigorúan a korlátozásokra előírtak szerint történt.

Jáni Lajos

 

Vissza a kezdőoldalra