A polgármester volt a civil kerekasztal vendége

A Mosonmagyaróvári Civil Szövetség november 29-én tartotta meg idei utolsó Civil Kerekasztal rendezvényét a Civil Házban. Napirend előtt Nagy Sándor elnök megemlékezett a nemrég elhunyt Pintér Éva festőművészről, a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség Felügyelő Bizottsága elnökéről. Ezt követően a város anyagi helyzetéről, fejlesztésekről, tervekről is beszámolt dr. Árvay István mosonmagyaróvári polgármester, majd számos aktuális témát körüljárva válaszolt a felmerült kérdésekre.

A találkozón egy perces főhajtással tisztelegtek a napokban elhunyt Pro Urbe-díjas Pintér Éva emléke előtt. Nagy Sándor, a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség elnöke egy olyan civil emberre emlékezett, akit főként közösségszervezőként méltatott.

A civil kerekasztal vendége ezúttal Árvay István polgármester volt, aki egy előadással készült Az értékteremtés idei éve címmel. A polgármester vetített képes előadásában arra világított rá, hogy melyek az önkormányzat feladatai, hatáskörei. Mint elmondta, ugyan az önkormányzatiság átrendeződött, maradt feladat a városnál.

– Az elmúlt tíz év aranybánya, az értékteremtés időszaka volt, látványos dolgokat lehetett alkotni – hívta fel a figyelmet Árvay István, aki külön kitért az önkormányzati társaságok helyzetére, kiemelten az Aqua Szolgáltató Kft.-re. Megjegyezte, hogy a szolgáltató tavaly komoly veszteséggel zárta az évet, ezért jelentős állami támogatásra volt szükség. Számítanak a rezsicsökkentett vízdíjak korigálására.

A kulturális feladatokat végző intézményeken túl beszélt a szociális intézményekről is, melyeket a térségi társulás tart fenn, többnyire állami normatívából, de továbbra is szükséges a társult önkormányzatok hozzájárulása mellett a városi hozzájárulás is. Árvay István sorolta, hogy itt milyen fejlesztések történtek, és sajnálatát fejezte ki, hogy az idősek otthonainak bővítésére egyelőre jelentősebb pályázati forrás nem állt rendelkezésre.

A polgármester a város gazdálkodásába is beavatta a hallgatóságot: a több milliárd forintos megtakarításnak köszönhetően magas kamatbevételre számítanak, ez is mozgásteret ad a terveknek – amiket szintén részletezett. A vízi sporttelep fejlesztése a harmadik körénél tart: újraterveztették és közbeszerzést írnak ki. Mintegy egymilliárd forintot tesznek ki az útfejlesztések. Ugrásszerűen megnőtt az autók száma a városban, parkolni, közlekedni akarnak, ehhez parkolókat, új csomópontokat kell építeni. A legbalesetveszélyesebb szakaszok pedig állami tulajdonban lévők, melyeket évek óta a Magyar Közúttal közösen újítanak. A fórumon a közvilágítás, a gyalogátkelőhelyek megvilágítása, a kórház, a tehermentesítő út kérdései is felmerültek. Árvay István válaszában elmondta: zajlik a lámpatestek LED-esre való cseréje, a gyalogátkelőhelyeket három féle módszerrel próbálják biztonságosabbá tenni (tesztelik, melyik jobb megoldás), a tehermentesítő út átadás januárra várható. A Karolina Kórház megmentéséért csaknem 300 milliót áldozott a város, kitért a közelmúlt eseményeire, és a mostani újraindulási folyamatra is.

Az előadás végén a megjelent civil szervezeti vezetők kérdeztek. Szóba került a város közvilágítása, különösen a gyalogátkelőhelyek többször gyenge kivilágítása. Egy édesanya a középiskolák környékének rendjét kérte számon, ahol a diákok szabadon dohányoznak, s a közterületfelügyelők segítségét kérte. Egy hozzászóló az utak és járdák állapotát kifogásolta, s kérdezte, mikor készül ele a mosoni kamionforgalom tehermentesítő útja. Kérdeztek a város 2024. évi költségvetéséről is, szorgalmazva, hogy állítsák vissza a civil pályázati alapokat.

Forrás: Mészely Réka (Kisalföld)

 

Vissza a kezdőoldalra