Június 16-án a Gyásztéren emlékeztek meg Nagy Imre egykori miniszterelnök és mártírtársai kivégzésének 67. és újratemetésük 36. évfordulójáról. A független Magyarország napja alkalmából tartott megemlékezésen beszédet Gábor Józsefné, a Mosonmagyaróvári 56-os Egyesület elnöke, míg imát Kiss Miklós nyugalmazott evangélikus esperes mondott. Az alábbiakban az ünnepi beszédet tesszük közzé.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az 1956. évi forradalom és szabadságharc vértanúi 1958. június 16-ai kivégzésének, valamint a szovjet csapatok 1991. júniusi kivonulásának emlékére tartjuk a Független Magyarország Napját.
36 évvel ezelőtt, 1989. június 16-án mintegy negyedmillió ember vett részt Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József és a forradalom ismeretlen szabadságharcosának ünnepélyes újra temetésén. A többórás szertartást az egész ország figyelemmel kísérte a tévé képernyőin. A Történelmi Igazságtétel Bizottság által, de az egész ellenzék támogatásával rendezett gyászünnepség a Kádár-rendszer – és az egész szovjet tömb – összeomlásának szimbólumává vált. Az utolsó szovjet katona 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot, amellyel közel fél évszázad után függetlenné vált az ország. Az 1989. június 16-ai újratemetés a kommunizmusból a demokráciába vezető magyar átmenet egyik legnagyobb hatású szimbolikus eseménye volt.
Néhány mondatban röviden érdemes felidézni, visszaidézni a történteket. Budapesten, a Hősök terén reggel 7 óra után néhány perccel még folytak az előkészületek. Az előző napokban gigantikus ravatallá alakított Műcsarnok homlokzata előtt már a helyükön sorakoztak Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József koporsói és az ismeretlen mártírokat jelképező koporsó, melyre az 1956-os forradalmat szimbolizáló lyukas magyar zászlót terítettek. 10 óra 10 perckor, a hangszórókból felhangzott az 1956-ot követő kivégzések áldozatainak névsora. Mensáros László, Rékasi Károly és Orosz Helga háromnegyed órán keresztül sorolták a neveket. 12 óra 30 perckor pedig egy percre megállt az élet, és országszerte megszólaltak a harangok. A járókelők egyperces néma megállással, a gépjárművezetők megállással és dudálással tisztelegtek a mártírok emléke előtt.
Ezután a Hősök terén Nagy Imre harcostársai és a koncepciós perek túlélői nevében is beszéltek a szónokok. A legnagyobb vihart kavaró beszédet Orbán Viktor mondta, aki követelte az országos nyilvánosság előtt a szovjet csapatok kivonását.
„Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk – mai fiataloktól – jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkezendő húsz vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik” – hangzottak a beszéd azóta gyakran idézett mondatai. A megemlékezés 13 óra 30 perc előtt nem sokkal, a Himnusszal zárult.
A koporsókban fekvő mártírok szerepének megítélése nem tisztem, az a történészekre tartozott és tartozik ma is. A múltat vállalni nem gyengeség, hanem az erő jele, és egyben forrása is. Akkor mondhatjuk, hogy a múlt bennünk él, ha nem egyszerűen emlékezünk, hanem megértjük a megtörtént események lényegét.
„A múlt is létezik – valahol, egy más szférában – megcsonkíthatatlanul. Visszük a jövőbe magunkkal – de nem azért, hogy ismételjük, hanem hogy ne felejtsük, miért történhetett, ami velünk megtörtént.” – Jókai Anna szavai ezek.
A mosonmagyaróvári forradalomnak is voltak mártírjai, áldozatai, akik ezen a téren, a sortűz helyszínén haltak meg. A 2011/303. számú december 23-i kormányrendelet alapján a Gyásztéren a háromalakos szoborkompozíciót a Nemzeti Emlékhelyek közé sorolták.
A nemzeti emlékhelyek történelmünk legfontosabb helyszínei, az emlékezet egyszerre szimbolikus és valóságos terei. Bár gyakran fontos építészeti, művészi alkotások, mégis elsősorban nem műemléki szempontból számítanak jelentősnek, hanem történelmi szerepük miatt. Lehetőséget nyújtanak arra, hogy a hozzájuk ellátogatók számára megtapasztalhatóvá tegyék a magyar történelem sorsfordító eseményeit, tragédiáit, de dicső pillanatait is.
A Nemzeti Örökség Intézete arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a Nemzeti Emlékhelyek fontos helyszínei Magyarországnak.
Wass Albert szavait idézve fejezem be megemlékezésünket: „A múlt (…) szerves és elválaszthatatlan része a jelennek, mint ahogy a jelen sem egyéb, mint a jövendő kezdete.”
Köszönöm a figyelmet!
