A Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület április 11-én szemerkélő esőben tartotta Költészet Napi rendezvényét a Terv utca és Ady utca sarkán található Ady dombormű megkoszorúzásával. Nagy Sándor elnök köszöntötte az ünneplő közönséget kiemelve, hogy idén 25. alkalommal szervezik meg a koszorúzást.
Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata nevében dr. Frauhammer Csaba, az Önkormányzat Gazdasági Bizottsága elnöke köszöntötte az ünneplőket, kiemelve, hogy a nyelv ápolása a nemzeti identitás növelésének legfontosabb eszköze. Ebben a munkában a költőknek kitüntetett szerepe van.
Az ünnepséget az április 3-án tartott Petőfi Sándor versmondó verseny helyezettjeinek versmondása színesítette. Elmondta Petőfi Sándor költeményét Károly Milán Richárd (Móra Ferenc Általános Iskola), Horváth Boglárka (Haller János Általános Iskola), L. Nagy Zalán (Móra Ferenc Általános Iskola) Koszorús Bence Levente (Piarista Gimnázium), Tóth Miklósné (Rajka) és Csontos Antalré (Bezenye-Paprét).
Ünnepi beszédet mondott Böröndi Lajos költő, akinek gondolataiból idézünk.
„Évszázadok óta fogalmazgatjuk magunkban, hogy mi a vers, és hogy miért nem lehet nélküle élni, de igazán választ nem kapunk.
Valami a nyelvben is rejlik, valami titok, hiszen több más nyelvben nincs meg az a képesség, mint a magyarban. Az, hogy két-három szó összekoccintásából valami titokzatos dolog születik. Amitől elered a könnyünk, vagy olyan érzés, amit nem lehet máshogyan kifejezni. Csak versben.
Többünknek minden nap költészet napja van. Mert nincsen nap, hogy ne emelnénk le egy kötetet a polcról, ne lapoznánk bele egy Kosztolányi, József Attila, vagy Nagy László kötetbe. Sokszor csak egy régi sort megkeresni, vagy fölfedezni valami eddig föl nem fedezettet.
Sokféle módon leírható az ember. Matematikával, biológiával. Ma már nincs olyan tudományterület, amely működését ne próbálta volna meg megfogalmazni. De minden tudomány csődöt mond akkor, ha a Szózat nyitó két sorára – Hazádnak rendületlenül – elönti a szemet a könny.
József Attila születésnapja neveztetett ki a költészet napjának. Azé a József Attiláé, akinek költészete a huszadik század magyar lírájának megtermékenyítője volt. Ahonnét el lehetett ismét indulni, új világot teremteni. Ezen a mások számára egzotikus nyelven, amely képekben írja le, fogalmazza meg a világot.
Nem tudom, hogy van-e még nép, nemzet, amelyik egyik napot a költészet napjának nevezte ki, miután már van egy napja a kultúrának, történetesen egy vers keletkezésének napja, január 22. Van-e még olyan nép, amelyiknek versek kövezik történelmét? Amelyik nagy forradalma történetében nem felejti el följegyezni, hogy azon a napon elhangzik egy vers, a Nemzeti dal? Amelyiknek irodalma és történelme összefonódik?
Egyes vélekedés szerint, a zene és a vers együtt született, eleink félelmükben énekeltek a sötétségben. S az énekelt vers megvigasztalta őket, s átvezette az éjből a nappalba.
Ma is félelmünkben énekelünk? Így, a költészet napja környékén néha azt hiszem, hogy igen. Vagy örömünkben. Vagy csak úgy dúdolgatunk magunkban. Mert végül mi vagyunk a dal, s mi vagyunk a vers is.”
A megemlékezés koszorúit a Mosonmagyaróvár Város Önkormányzatán és a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesületen kívül a domborművet állító Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesület és a Margaréta Nyugdíjas Klub képviselői helyezték el.