Termény- és Virágkiállítás városunkban

A Mosonmagyaróvári Kertbarátok Köre 48 éve működik eredményesen városunkban. Jáni Lajos, az egyesület elnöke a Termény- és Virágkiállítást Mosonmagyaróváron a tizennyolcadik alkalommal nyitotta meg és tette lehetővé a közönség számára a megtekintést. A kiállítás fővédnöke dr. Nagy István agrárminiszter, aki személyesen is köszöntötte a résztvevőket, méltatta a kertbarátok lelkes munkáját, elismerte a teljesítményüket, amelyet a kiállításon mutatják be. „Munka nélkül nincs termés, nincsen gyümölcs. Ez a tárlat a munkát is ünnepli” – emelte ki köszöntőjében.

A kiállítás megnyitó beszédemben kiemeltem, hogy az egyesületi tagok az éves munkájuk eredményét a kiállításon kreatív hozzáállással mutatják be. A kertbarátok nemcsak friss virágokat, hanem zöldségeket, gyümölcsöket, gyógy- és fűszernövényeket is termesztenek, valamint egyre többen folytatnak szőlő- és bortermelést saját fogyasztásra, amit tavasszal a borversenyen zsűriztetnek neves szakemberekkel. A járványos időszakban sem tétlenkedtek, folyamatosan végezték a kerti munkát, ezáltal egészségesebben, stresszmentesen tudták átélni a korlátozott időszakot. Kiemelkedő tevékenységért a kertbarátoknak és támogatóiknak Dr. Nagy István miniszteri elismerő oklevelet adományozott.

A kertbarátok az országosan elterjedt kertbarát mozgalomban aktívan részt vesznek, ezt eredményezte a Legszebb konyhakertek mozgalomban elnyert díjazás, amelyet Németh Andrea köszöntőjét követően dr. Iváncsics János, Mosonmagyaróvár alpolgármestere adott át. A mozgalomba benevezett minden résztvevője kertészeti termékekre beváltható vásárlási utalványt kapott jutalomként. Hozzászólásában kiemelte, elismerte a kertbarátok tevékenységét, és a város leglátványosabb, szemet és szívet gyönyörködtető eseményének nevezte a Kertbarátok Köre által szervezett kiállítást.

A kertbarát elnök és a hozzászólók is kiemelték, hogy a kert a növények szeretetére tanítja a kicsiket, megmutatja a nagyoknak azt, ami szép, hasznos, a felnőtteket ráébreszti arra, hogy a befektetett munkának gyümölcse van, az időseket pedig emlékezteti arra, hogy adni, dolgozni mindig érdemes. A tagok a biogazdálkodásról és a komposzt készítésről is szakemberek előadásából szerezhetnek gyakorlatias ismereteket. Nem utolsó sorban a tagok egymástól is tanulnak, a tanulmányutak alkalmával mások által elért eredményeket hasznosítani tudják.

A kertbarát egyesület a Városi Önkormányzat és önkéntes támogatók segítségével tud eredményesen működni, megvalósítani céljait, létrehozni egy három napos kiállítást.

A kiállítás hivatalos megnyitója után a lelkipásztorok megáldották a terményeket, a Lipóti Pékség által adományozott kenyeret, majd elismerő oklevelek átadását követően a 60 méteres asztalokon kiállított termékek megtekintésére került sor.

A kertbarátok és a meghívott vendégek a kiállítás megtekintését követően állófogadáson vehettek részt. A kiállítás záró napja pénteken este volt, amikor a kiállítók a terményeiket haza szállítják. Köszönöm a kiállítók az őket segítők munkáját és a továbbiakban egészséges, eredményes kerti munkát kívánok.

Jáni Lajos elnök

 

Vissza a kezdőoldalra