Pályázati tájékoztató

2024. november 19 én Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, mint a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ címbirtokosa volt a házigazdája a „CIVIL INFO – NEA 2025” című országos tájékoztató rendezvény győri előadásának, melyet a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárságának munkatársai tartottak. A rendezvényt Győrben, a vármegyei Rendezvényközpontban tartották.

A programot Hámori György, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Önkormányzat közgyűlési elnöke nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy volt kapuvári polgármesterként szoros kapcsolatot alakított ki a civil társadalommal.

Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár, Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárság képviseletében a civil területet érintő aktualitásokról tartott előadást, majd Furka Ágnes osztályvezető és Lakatosné Kiss Edit pályázati referens, a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztálya képviseletében tartott tájékoztatót a Nemzeti Együttműködési Alap 2025. évi összevont és egyszerűsített pályázatai kiírásairól, valamint az elszámolásokról.

Mosonmagyaróvárt a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség szervezésében 30 fős küldöttség képviselte Nagy Sándor alelnök vezetésével, akik autóbusszal utaztak Győrbe.

Vissza a kezdőoldalra