Negyven éve ápolják a népi hagyományokat (Kisalföld cikk)

Fennállásának negyvenedik évét ünnepelte november 30-án a Lajta Néptáncegyesület. A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Kötődés díjjal ismerte el a Palenik József és Balogh Tímea vezette közösség munkáját.

Több ezer gyermek és fiatal ismerkedett meg hagyományinkkal a négy évtized alatt a Lajta Néptáncegyesület jóvoltából. A Palenik József által alapított együttes kerek évfordulót ünnepelt, mely alkalomból Dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője és Szabó Miklós polgármester is köszöntőt mondott.

– Telt hát előtt ünnepeltük meg a Flesch központban a negyven évünket, és a mulatást táncházzal folytattuk a Fehér Ló Közösségi Házban. Sokan voltak kíváncsiak a gyermekegyütteseinkre is, ahogy a Bősről, Tatáról, Nagymegyerről érkezett csoportokra is. Az est során Greznár Zoltán zenekara muzsikált a Sárarany zenekar és Németh Veronika citerajátéka mellett – emelte ki Palenik József, aki a városi művelődési központ átadása után, 1984-ben kezdte építeni együttesét, mely 1993-óta egyesületi formában működött tovább.

A táncegyüttes több évtizede jár a Szentendrei Szabadtérim Múzeumba. Dr. Cseri Miklós igazgató Kötődés díjjal ismerte el a mosonmagyaróvári csoport munkáját. A díjat december 18-án veszik át a skanzenben.

– Az évtizedek alatt több ezren táncoltak az együttesben. Voltak esztendők, amikor művészeti iskolát is működtettünk, s 350 gyermekkel foglalkoztunk a Lajtán belül. Most száz gyermekkel és fiatallal dolgozunk együtt Mosonmagyaróváron. Fontos bázisunk a tánc- és szabadidő központ Mosonban, a valamikori Kaiser-üzem helyén. – fűzte hozzá a társulatvezető.

Palenik József munkáját segíti felesége, Balogh Tímea és fia. Palenik Vendel is koreografált már produkciókat. A Lajta Néptáncegyüttes nemcsak a városi rendezvényeket színesíti előadásaival, körbetáncolták már egész Európát, eljutottak Tallinntól Isztambulig több mint húsz országba. A gyűjtőmunkájuk révén megőrzik az utókornak a szigetközi, rábaközi és erdélyi folklórkincset, táncokat és dalokat. Önálló műsoraik is népszerűek, így a Berecz Andrással közös Szigetköz Aranya, a nemrég újra színpadra vitt János vitéz, vagy az Isten hozott, kedves vendég című táncdráma, melyet a széki hagyományok nyomán alkottak meg. Népszokásaink felkutatása és bemutatása is fontos az társulat számára, így a betlehemezés, a bölcsőkézés, a pünkösdölés, a húsvéti locsolás, az aprószenteki korbácsolás, a legényavatás.

(Forrás: Kisalföld)

Vissza a kezdőoldalra