Nagycsaládosok Tavaszköszöntő rendezvénye

Március 25-én Tavaszköszöntő ünnepséget tartott a Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete a Fehér Ló Közösségi Házban. Ez a kicsit megkésett (fűtés hiánya miatt) rendezvény csak az egyesület tagjainak szólt.

A családok nem jöttek üres kézzel. Hozták a finom süteményeket, érkeztek a tombolatárgyak is. Amíg gyülekeztünk, addig is készültek a húsvéti díszek, no meg a finom szendvicsek, innivalók. Amikor már úgy gondoltuk, hogy mindenki megérkezett, közös játékra hívtuk a gyerekeket és felnőtteket. A vidám hangulatú játék után, levetítettük a tavalyi év legfontosabb eseményeiről készült felvételeket. Ezt követően közös táncon mozgattuk meg izmainkat.

A gyerekek türelmetlenül várták a nekik szóló tombolát, ahol mindenki nyert. Hatalmas lendülettel és kíváncsisággal indultak a csomagokért. Közben fogytak a finom falatok, majd ismét táncra perdültek a szülők és a nagyobb gyerekek. Kisebbek saját játékokat kitalálva mulatták az időt. Következett az est fénypontja, a felnőtteknek szóló tombola. A gyerekek elfáradtak, így a szülőkkel közösen a tombolahúzás után hazaindultak.

Az ünnepség teli volt vidámsággal, jókedvvel, beszélgetéssel, étellel itallal, önkéntes munkával. Jól sikerült közösségépítő program volt.

Orbán Józsefné, az egyesület elnöke

There is no gallery selected or the gallery was deleted.

Vissza a kezdőoldalra