Nagycsaládosok Családi Napja

Július 18-án rendezték meg a Nagycsaládosok Életfa Egyesületének Családi Napját, melyről Orbán Józsefné elnök írt beszámolót.

Reggel hatkor csendesen esett és olyan szürke volt az ég, hogy mindenki azt gondolta, biztosan nem lesz semmi a karantén utáni első nagy közösségépítő programunkból. 9 órakor felállt a főzőstáb a Biczónál, a Duna-parti fák alatt. Szivárogni kezdtek a családok. Volt, aki először telefonált, hogy biztosan lesz program? Lassan-lassan berendezkedtünk. Előkerült a kávés termosz, a szalonna, a kenyér, a sütemény, no meg a játékok is.

Bemelegítésként sült szalonnát ettünk, aztán az üstbe bekerültek a pincepörkölt alapanyagai. Amíg az ebéd rotyogott, addig közös játékokkal múlattuk az időt. Később a kicsi gyerekek birtokba vették a nemrég felújított játszóteret. A fiúk fociztak, a lányok tollasoztak, kártyáztak, az anyukák pedig megosztották tapasztalataikat, főzésről, gyereknevelésről és a nagycsaládos élet örömeiről. A jó ebédhez szólt a zene, amely végig vidám hangulatúvá tette a Családi napot.

Az eső csak egyszer zavart meg bennünk, de a Duna-parti fák alatt nem is nagyon éreztük a cseppeket. Délután négykor kisütött a nap. Egyre többen eveztek el mellettünk, vidáman integetve a csapatunknak. Sokáig és sokat beszélgettünk a csendes és csodálatosan szép környezetben.

Jó, hogy reggel nem fújtuk le a programot. Kellenek ezek a pihentető, vidám családi napok!

 

Vissza a kezdőoldalra