A Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület június 19. és 21. között rendezte meg a XXXVI. Moson Vármegye Színjátszó Találkozót a Flesch Károly Kulturális Központban.
A színjátszó találkozó programja péntek este kezdődött. Egy Pápa melletti amatőr társulat mutatott be egy egész estés előadást.
A versenyprogram szombat délelőtt kezdődött. A szervezők nevében Nagy Sándor, a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület elnöke nyitotta meg a rendezvényt, köszöntötte a résztvevőket. Felelevenítette, hogy hogyan lett az elmúlt harminchat év alatt a színjátszó rendezvény a kárpát-medencei magyar anyanyelvű amatőr színjátszó csoportok találkozója, a nemzeti összetartozás egyik eseménye. A találkozó idén is sokszínű volt, a programba szereplő nyolc produkció reprezentálta a nem hivatásos színjátszást. Külön köszöntötte a zsűrit alkotó Regős János (Budapest) rendezőt, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnökségi tagját, Pápai László (Sopron) rendezőt, és Lázár Péter (Almásháza) rendezőt, akik döntöttek a díjakról és a minősítésekről.
Ezt követően az amatőr színészeké lett a főszerep. Egymás után mutatkoztak be a gyermek-, diák- és felnőtt csoportok, akik a legkülönbözőbb műfajú színjátékokat állították színpadra. A bemutatókon a csoportok egymás produkcióját megtekintve hatalmas tapssal adtak hangot elismerésüknek. Szombaton este a szlovákiai Nyárasdról érkezett amatőr társulat mutatott be egy két felvonásos vígjátékot. A program vasárnap délelőtt folytatódott egy két felvonásos előadással, majd a felnőtteket két kisebb lélegzetű produkció követte.
Vasárnap kora délután került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre és a díjátadásra. A díjakat a zsűri tagjai adták át.
A találkozó fődíjait két csoport kapta:
- Móra Ferenc Népszínház (Szeged) Tasnádi István: Magyar Zombi című szatíra bemutatásáért. Rendező: Szegezdi Róbert
- TEKERGŐCÖK színjátszó csoport (Nyárasd, Szlovákia) Nagy Irén: Libaakadémia című dramatikus játék bemutatásáért. Rendező: Magyar Gaál Lívia, Nagy Irén
Szakmai díjat kapott:
- Színészi díj: Magyar Péter Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság (TeátRum Társulat, Nyárasd, Szlovákia) című vígjátékban nyújtott színészi tevékenységéért.
- Rendezői díj: Magyar Gaál Lívia rendező, TEKERGŐCÖK és TEKERGŐK színjátszó csoport (Nyárasd, Szlovákia) két színpadi adaptációjának rendezéséért.
- Rendezői díj: Nagy Irén rendező, TEKERGŐCÖK és TEKERGŐK színjátszó csoport (Nyárasd, Szlovákia) két színpadi adaptációjának rendezéséért.
- Dramaturgiai díj: Csukárdi Sándor rendező a Szó és Kép Színpad (Homokbödöge) Joseph Heller: Isten tudja című biblia szatíra bemutatásáért
- Az eposz színházi adaptációjáért díj: Hostomská Fanni rendező, GIMISZ Diákszínpad (Révkomárom, Szlovákia) Homérosz eposza alapján született MYTHOS című szerkesztett játékért.
- A hétköznapi félelmeink színházi megjelenítésért díj: Rontom-Bontom-Alkotom színjátszó csoport (Bácsgyulafalva, Szerbia) Némedi Emese: Magamban elszámolok tízig című kortárs drámájáért.
A minősítő zsűritagok döntöttek a Magyar Szín-Játékos Szövetség által adományozott országos minősítésekről. Arany minősítésű produkció lett az Móra Ferenc Népszínház (Szeged) Tasnádi István: Magyar Zombi című szatírája. Ezüst minősítésű produkció lett Szó és Kép Színpad (Homokbödöge) Joseph Heller: Isten tudja című biblia szatírája és a GIMISZ Diákszínpad (Révkomárom, Szlovákia) Homérosz eposza alapján született MYTHOS című szerkesztett játéka. Bronz minősítésű produkció lett a Rontom-Bontom-Alkotom színjátszó csoport (Bácsgyulafalva, Szerbia) Némedi Emese: Magamban elszámolok tízig című kortárs drámája.
A zsűri nevében Regős János zsűrielnök értékelte a rendezvényt, elismerve a kiváló szervezést, a színjátszó találkozó megrendezésének tényét. Ez a találkozó azon ritka színjátszó események közé tartozik, amelyet harminchat éve folyamatosan megrendeznek. Kiemelte a határon túli színjátszó csoportok teljesítményét, akik idén sem okoztak csalódást. A bemutatott darabok rengeteg eredeti rendezői elképzelést tartalmaztak, nagyszerű színházi élményekkel megajándékozva a műértő közönséget.
Nagy Sándor a színjátszó találkozó végén örömét fejezte ki, hogy a város otthont adhatott a kárpát-medencei magyar anyanyelvű amatőr színjátszó csoportok szakmai rendezvényének. Kiemelte, hogy a városban nagy hagyományai vannak a minőséget képviselő nem hivatásos színjátszásnak. Köszönetet mondott a rendezvény támogatóinak, Mosonmagyaróvár Város Önkormányzatának és a Kulturális és Innovációs Minisztériumnak a rendezvény anyagi támogatásáért. Azzal búcsúzott, hogy a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület arra törekszik, 2027 első felében ismét megrendezzék a XXXVII. kárpát-medencei magyar anyanyelvű amatőr színjátszók seregszemléjét.


