Nagycsaládosok kalandozása a Sobri Jóska Élményparkban

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete 35. születésnapján a Kislőd mellett található Sobri Jóska Élményparkba hívta Országos Őszi Találkozóra a tagcsaládokat.  A minden évben más-más helyszínen megrendezett találkozókon a családok mindig felejthetetlen, élményekkel…

Családi Nap az Országházban

Egyesületünk, a Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete tagja a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének is (KCSSZ) Az évente megrendezett családi napra általában egy családot delegálhatunk. Ebben az évben a három gyermekes, több évvel…

Jól sikerült veteránjármű találkozó

A szeptemberi 3-i hétvégén került megrendezésre a XI. Mosonmagyaróvári Veteránjármű találkozó és Alkatrészbörze. A Mosonmagyaróvári Veteránjármű Egyesület 2012 hagyományteremtési célból hozta létre a nagyrendezvényt, mely mára már országosan elismert rendezvénnyé…

50 éves a Mosonmagyaróvári Kertbarát Kör

Mosonmagyaróváron 1972 tavaszán alakították meg a kiskert tulajdonosok a Kertbarát Szakkört. Az alapító tagok megállapodtak abban, hogy kéthetenként, hétfői napokon tartanak összejöveteleket. Első megválasztott elnök Gáti József. 1985. évben súlyosan…

Nyárbúcsúztató Családi nap Szigetközben

Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete immár 15. alkalommal rendezte meg Családi Napját Dunaszigeten az ÖKO-Parkban szeptember 3-án. A „főző brigádunk” ebben az évben babgulyást készített. A korán kiérkezőknek kakastaréj (sült szalonna)…

A Kühne fúvósok bemutatkozása Szencen

Szenc város első említésének 770. évfordulójára alkalmából rendezett ünnepségre háromfős hivatalos delegáció kíséretében látogatott el Dr. Árvay István polgármester testvérvárosába, a szlovákiai Szencre. Az ünnepi alkalomra igényes kivitelezésű szlovák-magyar nyelvű…

Civil koszorúzás Szent István napján

Augusztus 20-án Mosonban, a Szent István szobornál a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség 41 tagszervezete nevében Nagy Sándor elnök, Faddi Horváth Pál alelnök és Dr. Kissné Németh Éva, a Hunyadi Mátyás Honvédség…

Új vajdát választottak a romák

Több mint 20 év után választottak új vajdát a mosonmagyaróvári romák Horváth Elemér személyében. Konfliktuskezelést, hagyományőrzést és a továbbképzések ösztönzését tekinti fő feladatának. Korábban a nemzetiségi önkormányzat elnökeként is segítette…

Nyugdíjasok a közösségért és összefogásért

Mintegy kétszáz nyugdíjas találkozott Halászin augusztus 8-án a Mosonmagyaróvár és Környéke Nyugdíjas Egyesület szervezésében a Halászi Hagyományőrző Egyesület és a helyi önkormányzat vendéglátásában. A rendezvényt minden alkalommal más-más településen szervezik,…

Vitorláshajó modellek versenye

Augusztus 13-án és 14-én rendezték meg a távirányítású vitorláshajhó modellek meghívásos versenyét, a Báger-tó kupát. A szervező Mosonmagyaróvári Városi Modellező Klub és Technikai Sportegyesület elnökétől, Hujber Ferenctől megtudtuk, hogy a…