Több kritika érte az EU-t a lassú reakció miatt. Az intézményrendszer ugyanis kifejezetten bonyolult, de az EU működésének megértéséhez fontos tisztában lennünk vele, hogy melyik intézmény valójában milyen feladatokat lát el, és tulajdonképpen melyik is az, amelyik irányítja a közösséget.
Amikor Tanácsról beszélünk, akkor a hatáskörök tekintetében egy jelentős, a közvélemény számára azonban kevésbé ismert szervről, az Európai Unió Tanácsáról beszélünk. Hajlamosak vagyunk a Tanácsot az ET-vel szervezetileg is összemosni, és ebben az esetben nem is tévedünk nagyot – a Tanács ugyanis nem egy szerv, hanem egy gyűjtőnév: több, szakterület szerint tagolt Tanácsot értünk alatta, amelyek szakmai szempontból egymástól kvázi függetlenül működnek, és tagjaik a tagállami kormányok szakminiszterei. Ilyen felfogás szerint az Európai Tanács is a Tanács egyik, annak legjelentősebb „alszerve”, amelyik a tagállamok kormány- és államfőit tömöríti. A két szerv összemosásában közrejátszik az is, hogy mindkettő székhelye ugyanazon brüsszeli épületben van, ennélfogva a logójuk is megegyezik (az EU intézményeinek logója a székhelyül szolgáló épületek formai alakját tükrözi).
A Tanács azonban nem stratégiai jellegű döntéseket hoz, hanem jogszabályokat fogad el – ez a legfőbb feladata. A Tanácsban a tagállami miniszterek döntenek az EU-s jogszabályokról, amelyet rajtuk kívül a parlamentnek kell elfogadnia. Leginkább ennyi a Tanács szerepe. Említésre méltó a Külügyi Tanács (a Tanács külügyi alszerve), amelynek elnöke minden esetben az EU külügyi főképviselője, és annak működési köre kicsit szélesebb is, mint a többi Tanácsé – a Bizottság ugyanis rendszeresen egyeztet vele a kereskedelmi megállapodások során, és a végső döntést is a Tanács mondja ki a kereskedelmi megállapodásokról.
A Tanács elnökségét egyébként a tagállamok töltik be, féléves rotációs rendszerben – így amikor arról beszélünk, hogy Németország az EU soros elnöke, akkor valójában a Tanács elnökségi tisztjéről beszélünk, azaz a német szakminiszterek elnöklik a szakmai területek szerint tagolt „Tanácsokat” (kivéve a Külügyi Tanácsot).
A Tanács a Bizottsággal egy időben alakult meg, és előzővel ellentétben a kormányközi szintet képviseli az EU-ban – a tagállamok miniszterei az adott tagállam érdekeit képviselik, döntésük nem független a tagállami kormány döntésétől. Mégis van szupranacionális elem a Tanács működésében, és ez nem más, mint a minősített (fordított és sima) többségi döntéshozatali elv. Azok a kérdések, amelyekben a Tanács minősített többséggel, és nem konszenzussal dönt, azok egyben kikényszeríthetőek a tagállami kormányok kisebbségben maradt részével szemben úgy, hogy ahhoz nem járultak hozzá – ez tehát egy egyértelmű nemzetek felett álló mechanizmus. Amikor épp föderális elköteleződésű kormányok irányították Európát (azaz az Európai Tanácsban ők voltak többségben), akkor általában növelték is a minősített többséggel meghozandó döntések számát, ezzel föderálisabb irányba tolva a szervezetet.
(Forrás: Portfolió, 2020.08.09)