Kerekes István fotóművész rangos díjat vett át (Kisalföld cikk)

A Nemzetközi Fotóművész Szövetség 2010 óta ítéli oda a Legjobbak Legjobbja-díjat a világ legeredményesebb fotóművészének. Ezt immár harmadszorra a Mosonmagyaróváron élő Kerekes István érdemelte ki. A magyar fotós a világon az első, aki háromszoros Best of the Best-díjas. A rangos elismerést Rio de Janeiró-ban vehette át.

Hihetetlenül felemelő érzés és hatalmas megtiszteltetés, hogy a 2025-ös eredményeim alapján harmadszorra érdemeltem ki, egymás után a Legjobbak Legjobbja (Best of the best) díjat – emelte ki Kerekes István.

A fotóművész harmadszor érdemelte ki a Nemzetközi Fotóművész Szövetség Legjobbak Legjobbja (Best of the Best) elismerését. Ehhez tavaly 89, a Szövetség által patronált fotóversenyt nyert meg, és így ő lett a világ legeredményesebb fotóművésze. Ugyanakkor világrekord, hogy valaki harmadszorra nyerte el a Best of the Bestet. Ez Istvánnak (egy magyarnak, egy európainak) először sikerült.

A díjat a Nemzetközi Fotóművész Szövetség kongresszus keretében Brazíliában vette át. Hetven ország képviseltette magát Rio de Janeiroban, ahol a Szövetség vezetősége adta át a díjjal járó trófeát. Emellett számos élménnyel, sok-sok fotóval térhetett haza Dél-Amerikából a fotóművész. 

Kerekes István pályafutása az elmúlt években meredeken ívelt felfelé, de amit most elért, az minden korábbi eredményt felülmúl. Korábban már 2023-ban és 2024-ben is őt választották a világ legjobbjának, ám a harmadik egymást követő győzelem eddig példátlan volt.

A duplázás is ritkaságszámba ment: rajta kívül mindössze négy alkotónak sikerült kétszer elnyerni ezt az elismerést, európai fotóművészként pedig már akkor is az élmezőnybe tartozott. A triplázás azonban új szintet jelent – egy olyan mérföldkövet, amely hosszú időre meghatározhatja a nemzetközi fotóművészeti rangsort.

(Forrás: Kisalföld)

Vissza a kezdőoldalra