Közösségi finanszírozással a civil nyilvánosságért

A Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület a kultúra szót széles összefüggésben értelmezi. A hagyományos közművelődésen, művészeten túl beleérti közéleti-politikai kultúrát, a polgári kultúrát, a vita kultúrát, a környezeti kultúrát, a sajtó kultúrát, s minden olyan kultúrát, mely nemzeti, keresztény, konzervatív értékeket közvetít, a hagyományokat tiszteli, a közjót szolgálja.

Fontosnak tartjuk, hogy Mosonmagyaróvár polgárai eligazodjanak a világ és saját városuk dolgaiban, aktívan részt vegyenek a közéletben. Megfelelő tájékozódás után véleményt alkossanak, ennek hangot adjanak a város ügyeiről. Ezt hívjuk civil nyilvánosságnak.

Ezt a feladatot is ellátja immár 33 éve a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület különböző általa kiadott civil médiumok útján. 2024-ig az előző önkormányzatok támogatták a független, önálló civil nyilvánosságot. A 2024. évi önkormányzati választás óta ez a támogatás megszűnt. Az önkormányzat központosított, s így uralja a helyi médiát. El akarja folytani a civil hangot, azt, hogy a város polgárai véleményt, főleg negatív véleményt fejtsenek ki.

Törekvésük azonban a mai, közösségi médiás világban kudarcra van ítélve. A Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület képviselte civil nyilvánosság kivirult, mely ma már négy lábon áll.

  • Mosonmagyaróvári Civil Szemle hírportál (www.civilszemlemovar.hu)
  • Mosonmagyaróvári Civil Hang hírlevél
  • Civil Hang podcast műsor
  • Civil Sajtófórum sajtótájékoztató

Ezek a médiumok teret adnak minden civil szervezetnek, a városi polgárnak, hogy kifejtse névvel vállalt véleményét. A tartalmak előállítása azonban pénzbe kerül. Annak érdekében, hogy minél gyorsabban, szakszerűbben tudjuk ellátni közcélú tevékenységünket, Mosonmagyaróvár polgáraihoz fordulunk. Közösségi finanszírozással biztosítsuk az önálló független civil nyilvánosság létét. Aki fontosnak tartja a civil hangot a városban, kérjük, anyagilag támogassa tevékenységünket. Az egy forintnak is örülünk és megköszönjük.

Számlaszámunk: 59500155-10012545-00000000

A közlemény rovatba kérjük a „civil nyilvánosság” kifejezést beírni.

 

Vissza a kezdőoldalra