Kertbarátok 23. terménykiállítása

Kertészkedj, művelődj, barátkozz, védd a természetet és fogyassz magyar terméket.” – ezzel a jelszóval ékesítve adtam elő megnyitó beszédemet az 53 éve működő kertbarátok Mosonmagyaróvári Termény- és virág kiállításának megnyitóján.

Moderátor Jankóné Nagy Katalin köszöntötte a megjelenteket: Németh Andreát a Legszebb veteményeskertek mozgalom koordinátorát, Balázs Endre alpolgármestert, Dr. Nagy István Agrárminisztert Dr. Tóth Tamás Albert Kázmér egyetem dékánját, András Károlyt a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségének elnökét, Dr. Varga Jenőt urat a MATE Fertődi igazgatóját, valamint Farkas Ervin lelkészt az Evangélikus Egyháztól, aki a kertbarátok terményeire adott áldást.

A Kimlei Magyar Énekkar – Wenczlerné Csíki Ilona vezetésével – a kertbarátok indulójának közös eléneklése után még kettő számot énekelt. Ezután következett az óvodások műsora, ahol felléptek a Lurkóvár Óvoda, a Majorok óvoda és a Hildegárd Óvoda nagy sikert aratott gyermekei. A műsor záró előadását a Mosonyi Mihály Zeneiskolától Alasztics Balázs klarinéton gyönyörű dallamokat játszott. Ezt következően tartottam meg megnyitó beszédemet.

Elnöki előadásomban kiemeltem, hogy a klímaváltozás erősen felgyorsult világunkban, ez különösen nagy kihívás életünkben, nemcsak a lakosságnak, az állampolgárainknak, de a kerttel rendelkezőknek is jelentős megpróbáltatást jelentett a kerti kultúrák gondozásában. A méregmentes egészséges zöldségek és gyümölcsök családi szükségletének előállítása nem kis erőfeszítést jelent, ám nagyon megéri, mert tudjuk, hogy az méregmentes. Az előállításhoz fizikai munkavégzés egészséges, amely jó szolgálatot tesz a testünk erőnlétének megtartásában. A ritka tájfajták is láthatók voltak a kiállításon.

A kertbarátok az általuk szervezett előadásokon neves gyakorlati szakemberektől kapnak tájékoztatást, útmutatást, a kerti szemlék alkalmával ismereteket szereznek, közös kirándulások alkalmával jól érezhetik magukat.

A Mosonmagyaróvári kertbarátok működése erőteljes figyelem felkeltéssel tartozik az új generáció felé. Törekedünk a következő nemzedék számára tudásunk átadására és a példamutatásra. Társadalmi munkában szívesen veszünk részt a szemszedési akcióban, tavasszal a Rudolf ligetben tevékenykedtünk és megállapítottuk, hogy a fizetős flakonok megjelenését követően kevesebb a szemét. Kivettük részünket a fás területek gondozásában, besegítettünk a Gyermekek Átmeneti Otthonában a gyümölcsfák metszésében. Aktívan részt veszünk a civil rendezvényeken. Metszési bemutatót tartunk tavasszal, kertbarátaink által saját célra előállított borok minőségének vizsgálatára Bormustrát tartunk és a kiemelkedően jó borok tulajdonosait jutalmazzuk.

A legszebb konyhakertek mozgalomra minden évben többen jelentkeznek és szép eredményeket érnek el. A megnyitó ünnepségen került sor az értékelésre és a díjak átadására. A mozgalom sikerét Németh Andrea értékelte, kiemelve az óvodások tevékenységét, majd a díjakat Balázs Endre alpolgármester adta át.

A valahová tartozás érzése, a közös programok, kirándulások összekovácsolják a tagokat. Igaz ránk nézve is, hogy tagjaink öregszenek, jó páran ebből kifolyólag nem tudnak velünk tartani, rájuk mindig hálával gondolunk, mert ők már bejárták ezt az utat.

A Terménykiállítás csak összefogással jöhet létre. Tagjaink nagy lelkesedéssel, közös munkával hozták létre ezt a csodát, még ha a nyári aszály veszélyeztette is a termést az öntözést a kertbarátok nem mulasztották el.

Az elnök megköszönte az agrárminiszter úr fővédnökségét, támogatását. Dr. Nagy István hozzászólásában méltatta a kertbarát tevékenységet. Az elnökségi tagok közül felszólalók elismeréssel nyilatkoztak a kertbarát tevékenységről a kiállítás magasabb szintű sikeréről. András Károly KKOSZ elnöke Elismerő Oklevelet adományozott Kissné Németh Zsuzsanna, Nagy Béla, Simonné Pammer Lívia és Simon László részére, s nekik továbbra is sikeres tevékenységet kívánt.

Kiállításunk három nap volt megtekinthető és várták azokat kerttel rendelkezőket, akik kedvet éreznek a kertészkedésre, vagy érdeklődnek a szakmai ismeretek bővítése iránt. Keressék meg az egyesületünket, a fiatalok jelentkezését is szívesen fogadják.

Jáni Lajos elnök Mosonmagyaróvári Kertbarátok Köre

Vissza a kezdőoldalra