Az idén lesz nyolcvan éve, hogy a dráma- és regényíró, filozófus Jean-Paul Sartre egyik legismertebb tézisdrámáját, a Zárt tárgyalást bemutatták. Néhány éve tűzte műsorára az abszurd drámát a Theatrum ad Flexum társulata Kurucz Róbert rendezésében. Április 27-én a társulat ismét bemutatta a darabot, amelynek a Fehér Ló Közösségi Ház pincéje különleges atmoszférát teremtett. Az előadás fő mondandója: „magunktól választjuk a poklot, de nem biztos, hogy kitörhetünk belőle”, nagyon átjött a színészi játékkal a pincében.
A Zárt tárgyalás megírásának „mély szándékáról” Sartre ezt mondja: „Azt akartam mondani: a pokol – a többiek.” Itt az író azonnal meg is magyarázza, mit ért ezen a mondaton: „A pokol a többieket mindig rosszul értelmezték. Azt hitték, azt akartam mondani, hogy a többiekkel való kapcsolataink mindig megmételyezett, mindig pokoli kapcsolatok. Nos, én mást akartam. Azt, hogy ha a másikkal való kapcsolatok elferdültek, megromlottak, akkor a másik csak a pokol lehet. Miért? Azért, mert végső soron a többiek a legfontosabbak saját magunkban, saját magunk megismerésében. Amikor magunkra gondolunk, amikor meg akarjuk ismerni magunkat, lényegében azokat az ismereteket használjuk fel, amikkel a többiek már rendelkeznek rólunk. Azokkal az eszközökkel ítéljük meg magunkat, amelyek a többieknek megvannak, átadtak nekünk, hogy magunkat megítéljük. Ez azt jelenti, hogy amennyiben kapcsolataim rosszak, teljesen a másiktól való függőségnek vetem alá magamat. És akkor valóban pokolban vagyok. És sokan vannak a világon, akik pokolban vannak, mert túlságosan a mások megítélésétől függenek. (…) Az abszurd révén a szabadság fontosságát akartam megmutatni nálunk, azaz annak fontosságát, hogy tetteinket más tettekkel cserélhetjük fel. Bármilyen legyen is a pokol bugyra, amiben élünk, azt gondolom, mindig szabadon kitörhetünk abból. És ha az emberek nem törnek ki, önként választják, hogy ott maradnak. Ily módon szabad akaratukból választják a poklot.”