Komoly adománnyal támogatták a város polgárai a tanodát

2021 augusztus 20-án a Magyar utcán a Szigetköz legnagyobb halászleve akció keretében 1500 adag ételt főztek és osztottak ki. Az immár 8. alkalommal megrendezett eseményen idén is jótékony célra gyűjtöttek adományokat. A befolyt pénzösszegből a Mosonmagyaróvári Tanodát kívánták támogatni a gyereket uzsonnáztatásával és szakmai anyagok megvásárlásával.

Augusztus 24-én a városházán sajtótájékoztató keretében adta át az összegyűlt adományt dr. Árvay István polgármester a tanodát működtető Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület elnökének, Nagy Sándornak. A polgármester ezen alkalomból jelentette be, hogy a város az összegyűlt 476 065 Ft adományt kiegészíti 1 millió forintra.

A tanoda működését folyamatosan figyelemmel kísérjük, s lehetőségeink szerint támogatjuk. Többször tettem látogatást a tanodában, és kedvező benyomást kaptam az ott folyó munkáról. Kívánom, hogy ez a támogatás is hozzájáruljon a tanoda eredményes működéséhez – mondta dr. Árvay István.

A Mosonmagyaróvári Tanoda 2015 óta működik kisebb megszakításokkal a városban. 30 hátrányos helyzetű gyermek felzárkóztatása, kompetenciafejlesztése történik szakképzett pedagógusok segítségével. A cél az, hogy a gyermekek sikeresen elvégezzék az általános iskolát, felnőve megállják a helyüket az életben. A tanoda működéséhez a forrást a Magyar Állam biztosítja, sajnos évek óta változatlan összeggel. Ezért nagy örömünkre szolgált, amikor a polgármester jelezte, hogy a halászlé osztás során befolyó adományt a Mosonmagyaróvári Tanoda kapja. Szeretném megköszönni minden mosonmagyaróvári polgárnak az adományát. Külön köszönöm a városvezetés tanoda irányába tapasztalt figyelmét. Ez a segítség arra ösztönzi a tanoda munkatársait, hogy még elkötelezettebben végezzék gyermekeket támogató munkájukat – mondta Nagy Sándor elnök.

« A 3 »

 

Vissza a kezdőoldalra