Kárpátaljáról érkező gyerekek fogadása

A Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesületének vezetősége nagy örömmel és várakozással készült a Kárpátaljai Nagycsaládosok Egyesülete gyermekeinek fogadására. Július 10-én érkezett meg Mosonmagyaróvárra a 33 gyerekből és 5 kísérőből álló csapat. A gyerekeket egy hétre a dunaszerdahelyi székhelyű Felvidéki Magyar Ifjúsági Társulás fogadta és ebből a táborból érkeztek egy napos látogatásra városunkba.

Egyik tagunk révén az állatélettani gyakorlóteremben, ami a kiállított csontvázakkal, preparátumokkal önmagában is izgalmas volt, betekintés kaptak az egyetem életébe. Ezután a vártörténet egyik kiváló ismerője ismertette – játékos feladatmegoldásokkal összekapcsolva – a vár történetét. A délelőtt folyamán Szabó Miklós polgármester úr is köszöntötte a Kárpátaljáról érkezőket és kísérőiket. A kedves szavak mellett egy ajándék tollal távoztunk a városháza díszterméből.

A gyerekek nagyon örültek a pizza ebédnek és a túrórudinak. Vendégeink a délutánt a Futurában töltötték. Uzsonna után átadtuk a főleg iskolaszerekkel megtöltött ajándékcsomagot és ezzel vettünk búcsút kedves vendégeinktől.

A polgármester úrtól, valamint a Lipóti pékségtől kapott támogatás mellett, az egyesület tagjainak adománya fedezte a vendéglátás költségeit.

Nagyon köszönöm egyesületünk tagjainak a jó szívvel adott jelentős pénzbeli támogatásokat, a vezetőség segítő munkáját, amelyek segítségével megörvendeztethettük a Kárpátaljáról érkező gyerekeket.

Orbán Józsefné elnök

Vissza a kezdőoldalra