Tisztelt Civil Szervezeti Vezetők! Kedves Civilek
Az értékteremtő közösségek ott születnek, ahol emberek közös ügy mentén összefognak, és elkötelezetten dolgoznak a helyi vagy társadalmi problémák megoldásán. Magyarország Kormánya elkötelezett abban, hogy támogassa a civil szervezeteket, bővítse működési lehetőségeiket és növelje társadalmi megbecsültségüket – itthon és nemzetközi szinten egyaránt.
Az elmúlt tíz évben folyamatosan növekszik a civil szervezetek gazdasági ereje és társadalmi szerepvállalása, jelentősége határon innen és túl. Ezt a folyamatot igyekszik a kormányzat növekvő állami támogatásokkal is erősíteni. A 2023. évre vonatkozó KSH adatok alapján 534 milliárd Ft volt a civil szektorba áramló állami támogatások összege, amely 2010-hez képest (144 milliárd Ft) azt jelenti, hogy több, mint három és félszeresére növekedett a civil és nonprofit szervezetek állami támogatása.
A civil szervezetek állami támogatásának egy sajátos területe a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA), ahová az egyesületek, alapítványok nemcsak szakmai programjaik, hanem működési költségeik támogatására is pályázhatnak. A működési költségek támogatása lehetőséget nyújt az egyesületek, alapítványok rezsiköltségének elszámolására is.
Míg 2025-ben 13,0259 milliárd forintból tudott gazdálkodni az alap, addig a NEA 2026. évi keretösszege az alap fennállásának történetében az eddigi legmagasabb, 16,042 milliárd Ft.
A NEA 2026. évi összevont és egyszerűsített pályázati kiírásai 2025. szeptember 1-jén, 10 órakor jelentek meg, azonban a pályázatok beadására eltérő időszakokban van lehetőség.
Fontos megjegyezni, hogy a 2026. évi NEA összevont pályázatok beadási időszaka 2025. október 6. és 2025. november 5. között lesz, az igényelhető támogatási összeg pedig pályázati kategóriától függően min. 400.000,- Ft – max. 5.000.000,- Ft. Az összevont támogatás esetében a rendeletileg előírt éves bevételi értékhatár 75 millió forint – az ezt elérő, illetve meghaladó bevétel esetén csak működési támogatás igényelhető és kizárólag visszatérítendő formában –, amelybe nem számít bele a normatív támogatások összege.
A 2026. évi NEA egyszerűsített pályázatok beadási időszaka 2025. október 20. és 2025. november 19. között lesz, az igényelhető támogatási összeg pedig min. 100.000,- Ft – max. 400.000,- Ft. Az egyszerűsített támogatás esetében rendeletileg előírt éves bevételi értékhatár 7 millió forint (két évre visszamenőleg), amelybe nem számít bele a Magyar Falu Program jogcímcsoport terhére nyújtott támogatások összege.
A Városi Civil Alap (VCA) az 5000 fő feletti településeken székhellyel rendelkező civil szervezetek támogatását biztosító, 2021-ben bevezetett hiánypótló pályázati forrás, mivel a VCA olyan támogatási célok megvalósítását is lehetővé teszi, amelyekre a NEA terhére nincs lehetőség (ingatlan beruházás, gépjármű beszerzés).
A Városi Civil Alap 2026. évi pályázati kiírása szintén 2025. szeptember 1-jén, 10 órakor jelent meg, ezesetben viszont a pályázatok beadására már a megjelenés napjától, azaz 2025. szeptember 1. és 2025. október 1. között van lehetőség.
A Városi Civil Alap 2026. évi támogatási keretösszege 4,8 milliárd Ft. A pályázati kiírásban az ingatlanberuházási, illetve gépjárműbeszerzési kategóriák mellett eszközbeszerzési, programszervezési és kommunikációs pályázati kategóriák szerepelnek, ez utóbbi három kategóriában ismételten lehetőséget biztosítunk arra, hogy a civil szervezetek az elnyert támogatást működésük biztosítására, valamint rezsi finanszírozására fordíthassák.
A 2026. évi NEA és VCA kiírások szeptemberi megjelentetésével biztosítani tudjuk, hogy a 2026. évi VCA források 2026. év elején, a 2026. évi NEA források pedig a megvalósítási időszak kezdetén, azaz 2026 áprilisában már a civil szervezetek rendelkezésére álljanak.
Az aktuális pályázati kiírásokkal kapcsolatosan 2025. szeptember 1-jén megtartott sajtótájékoztató visszanézhető és elérhető az alábbi felületen: https://www.youtube.com/watch?v=OvFOLRX56OQ, a pályázati kiírások pedig megismerhetőek a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján (www.bgazrt.hu), illetve a Civil Információs Portálon (https://civil.info.hu/).
Mindazonáltal ezúton is bíztatom Önöket, hogy kísérjék figyelemmel a fővárosi, valamint a vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központok honlapjait illetve közösségi média felületeit, hiszen a következő hetekben valamennyi vármegyében és a fővárosban egyaránt megrendezésre kerülnek Civil Központjaink szervezésében olyan szakmai tájékoztató rendezvények és fórumok, melyeken részletesebb információkat, gyakorlati tanácsokat és valamennyi pályázással és elszámolással kapcsolatos kérdésükre naprakész válaszokat kaphatnak kollégáinktól.
További értékes munkájukhoz jó egészséget és sikeres pályázást kívánok!
Budapest, 2025. szeptember 2.
Szalay-Bobrovniczky Vince
civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár