Régóta harcolok az önálló, független civil nyilvánosság fenntartásáért, mely sajnos az elmúlt évben a várospolitika áldozata lett. Engedjetek néhány gondolatot, mely a Mosonmagyaróvári Civil Hírekben (vagy más néven kiadott médiatermékben) is meg fog jelenni.
Kedves civil Barátaim!
Mindenekelőtt békés, boldog, jó egészségben eltöltött esztendőt kívánok! Kívánom, hogy minden civil szervezet meg tudja valósítani kitűzött terveit a maga és a város közönsége örömére. Hiszem, hogy a család mellett a civilek közössége alkotja Mosonmagyaróvár élő, eleven szövetét, mely nélkül a szeretet városunk pusztaság, sivatag lenne. Annak külön örülök, hogy egyre több civil program partnerségben, egymással összefogva valósul meg. Így olyan új erőforrások keletkeznek, melyek segítségével egyre több nagyobb lélegzetű programot tudnak a civilek megvalósítani.
Most az önálló, független civil nyilvánosság szükségességéről kívánok szólni. Talán ott kezdeném, hogy az előző, FIDESZ vezette önkormányzat támogatta a civil nyilvánosságot. Nem nagy összeggel, hiszen az 500.000 forintos éves támogatás a COVID alatt megfeleződött. 2025 év elején megdöbbenéssel értesültem, hogy az új, a Mosonmagyaróvári Polgári Kerekasztal Egyesület által vezetett (elvileg civil!) koalíció kihúzta a civil támogatást a költségvetésből. Érdeklődésemre azt közölték, hogy összevonták (azaz központosították) a nyilvánosságot. Indokként még sérelmezték, hogy az előző önkormányzat idején ők is el voltak zárva a városi nyilvánosságtól. Kérdezem, nekünk civileknek mi közünk van a politikai adok-kapokhoz?
Miért tartom fontosnak az önálló, független civil nyilvánosságot? Mert így tudunk távolságot tartani a politikai és gazdasági érdekcsoportoktól. Minden tiszteletem a megyei és a városi sajtónak, de ezeknek a médiumoknak nem az a feladatuk, hogy civil információkat közvetítsenek. Ez a média elsősorban a negatív hírekre vevő, mert ez növeli az olvasottságot, az eladhatóságot. A civil média ellenben immunis a negatív hírekre, olyan civil ügyekkel foglalkozik az én felfogásom szerint, melyek pozitív üzenetet hordoznak, a legkisebb közösségek ügyes-bajos dolgait is megosztja a civil szervezetek érdeklődő tagjaival, a város közönségével.
Most sajnos egy negatív hírt kell megosztanom Veletek, mely a Civil Szövetség két vezetője között merült fel a civil nyilvánosság szerepét illetően. Eltérően ítéljük meg a civil nyilvánosság szerepét. Ezt úgy oldottam fel, hogy a Mosonmagyaróvári Civil Hírek kiadását átveszi a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület, így a lap tartalmát illetően a felelősség is ezen szervezeté. Mint látjátok, a fejléc változott, de a tartalom marad. (A lapszám várhatóan január 16-án jelenik meg.)
Az is kifogás tárgya lett, hogy én túl sok információval árasztom el a címlistámon szereplő szervezeteket. Azért küldök el egy-egy fontos információt többször is, mert tapasztalatom szerint ebben az információgazdag világban, csak úgy érem el a civilek ingerküszöbét, ha többször elküldök egy-egy információt. Ebben 33 éves médiatapasztalatom van.
Az örömmel tölt el, hogy tudomásom szerint a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség egy új elektronikus kiadványt jelentet meg rendszeres időközönként.
Összefoglalva az önálló civil nyilvánossággal az célom, a városban tudatosuljon, hogy jelentős a civil erő, mely civil ügyekben megkerülhetetlen. Ne lehessen bennünket figyelmen kívül hagyni, erővel lenyomni. A civilek egyenrangú partnerek akarnak lenni, nem legyőzendő ellenfelek. Abban bízom, ez előbb-utóbb mindenki számára nyilvánvaló lesz!
Baráti üdvözlettel:
Nagy Sándor elnök Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület