Mosonmagyaróvár és Szigetköz településein évről évre nő a népességszám. Ez a legnagyobb visszaigazolás: jó itt élni, családot alapítani, jövőt tervezni. A növekedés azonban felelősség is – fejlesztenünk kell az infrastruktúrát, az intézményeket, a közszolgáltatásokat, hogy a térség továbbra is biztonságos és élhető maradjon.
Szigetköz csodálatos hely, nemcsak természeti kincsei miatt, hanem azért is, mert erős közösségek élnek itt. Külön öröm, hogy bár a vármegyei átlagon felül biztosítunk napközbeni ellátást a kisgyermekek számára, mégis folyamatos bővítésre van szükség. A térségben a legtöbb beruházás bölcsőde, óvoda kapcsán zajlott. Volt olyan község, ahol azelőtt sosem volt ilyen intézmény. 15 településünk bölcsődéje 2,45 milliárd forintos támogatásból bővült, 308 új férőhelyet teremtve. Mosonmagyaróváron és Darnózselin újabb korszerűsítések indulnak, a Karolina Kórház rendelőintézetében pedig munkahelyi bölcsőde segíti az egészségügyben dolgozó családokat.
Legyen szó fiatalokról, vagy a családokról, a fejlesztések jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy a falvak vonzó otthont biztosítsanak. Ezért a kormány szintén a Magyar Falu program által több mint 761 millió forintot fordított bölcsődék, óvodák, iskolák felújítására a térségben. Csaknem 1,5 milliárd forintból újítottunk fel játszótereket, faluházakat, egyházi és önkormányzati közösségi tereket.
A programban az egészségügyi és szociális intézmények sem maradtak források nélkül, ezen célokra a rendelkezésre álló segítség meghaladta az 566 millió forintot, az összegnek köszönhetően például orvosi rendelők újulhattak meg.
Februárban jelentettük be, hogy megújítjuk Alsó-Szigetköz ivóvízrendszerét. Ez a fejlesztés mintegy félmilliárd forintból valósul meg és 13 ezer itt élő mindennapi életét teszi biztonságosabbá.
A Fidesz számára fontos az idősek megbecsülése, a 30 ezer forintos élelmiszer-utalvány kiosztását követően, anyagi biztonságuk támogatására februárban nyugdíj-kiegészítés kaptak. Már megérkezett minden nyugdíjashoz a 13. és 14. havi nyugdíj-kiegészítés. A rendkívül hideg január miatt a mosonmagyaróvári háztartások fűtésszámlája is jelentősen megemelkedett volna, a rezsistop a helyi lakosoknak is segítséget jelent, családoknak, fiataloknak, időseknek egyaránt.
Mosonmagyaróvár és térsége számomra nem csupán egy választókerület, hanem közösség, érték és felelősség. 2010 óta dolgozom azért, hogy a térség ne kimaradjon, hanem nyertese legyen a fejlesztéseknek. Győr-Moson-Sopron 5. választókerületében a Magyar Falu Program révén hét év alatt több mint 1,4 milliárd forint jutott utakra, járdákra, gyalogos-átkelőhelyekre. Megújul a Halászi–Püski útszakasz, Mosonmagyaróvárnál zajvédő fal épül a régi 86-os főút mentén, fejlődik a közvilágítás és a közlekedésbiztonság.
A gazdaság megerősítése szintén kulcskérdés, ugyanis az ipari park fejlesztése és az ide érkező beruházások új lehetőségeket teremtettek. Bővült a Nolato, a Sick Kft. fejlesztése több száz munkahelyet teremt, Mosonszolnokon új logisztikai központ épült. Büszkeséggel töltenek el, hogy a helyi cégek nemcsak munkáltatók, hanem a térség hírnevét is viszik, A következő években még több Credobus gördül ki a gyárkapun – hazai tervezés, hazai gyártás, magyar kezek munkája. A helyi ipar fejlődése biztos megélhetést jelent, ezért is nő folyamatosan a térség lakossága.
Az Országgyűlés döntött arról, hogy Szigetköz kiemelt fejlesztési térséggé váljon.. Ez új forrásokat és lehetőségeket jelent a gazdaság, az oktatás, a turizmus és az infrastruktúra számára. A Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári kara az innováció és a versenyképesség erős bázisa, amely a helyi mezőgazdaságot és vállalkozásokat is támogatja.
Az április 12-ei választás tétje nagy. A megkezdett fejlesztéseket folytatni kell: utak, bölcsődék, óvodák, víztisztítási beruházások, kórházi fejlesztések nem maradhatnak félbe. A kiszámíthatóság és a tapasztalat érték, különösen bizonytalan időkben. Én továbbra is felelősen, tapasztalattal és elkötelezetten kívánom szolgálni Mosonmagyaróvárt és Szigetközt. A térség fejlődése stabil alapokon áll, és ezt a munkát folytatni kell. Aki engem választ, a kiszámíthatóságot és a biztonságot választja. Mert ma is ugyanaz a Nagypista vagyok, mint amikor először találkoztunk.
