Tisztelt Polgármester Úr, kedves Miklós!
Szomorúan és elképedve hallgattam a június 25-i képviselő-testületi ülésen a Mosonmagyaróvári Kézilabda Klub Egyesület (MKC) ügyében beterjesztett sürgősségi napirendi pont tárgyalása során – mely a személyeskedő vádaskodásoktól sem volt mentes -, hogy az MKC csődközeli állapotban van, 2025-ben 100 millió forintos hiányt halmozott fel, nem tudja visszafizetni a város által adott 90 millió forintos kamatmentes kölcsönt, s a menedzsmentben felmerült a jelenlegi egyesület csődbe vitele, s egy új egyesület alapítása(!?)
Figyelmemet 2025 elején fordítottam az MKC felé, amikor Staár Katalin képviselő asszony, aki egyben a MKC Felügyelő Bizottságának elnöke volt, napirend előtti felszólalásában sérelmezte, hogy a Felügyelő Bizottság nem tudja munkáját elvégezni, nem kap semmilyen információt az egyesület működéséről. A felszólalást gyakorlatilag válasz nélkül hagytad. Az MKC honlapját tanulmányozva átláthatatlannak találtam a szervezetet. Nem találtam meg az alapszabályt, tagnévsort, küldöttnévsort, az ülések jegyzőkönyveit, a meghozott határozatokat, a mindennapi működés szabályzatait.
A transzparencia hiánya nagyon zavart, hiszen a kötelezően közzé teendő pénzügyi adatokból kiderült, hogy az MKC több száz millió forint közpénzből gazdálkodik évente.
A képviselő-testületi ülésen hallottak alapján az a véleményem alakult ki, hogy vagy tudtál a problémákról, de azokat a szőnyeg alá seperted, vagy ne tudtál róluk, s a menedzsment az orrodnál fogva vezetett. Mindkettő elég nagy baj!
Én 2025 őszén érzékeltem, hogy az MKC körül valami nincs rendben. Ezért kerestelek meg kérdéseimmel Téged és Gáspár Botond elnök urat elektronikus levélben, majd azokat a Civil Hang hírlevél 2026. március 13-i számában is közzé tettem. Válasz közel háromnegyed év alatt nem érkezett!
Abban a képviselő-testületi ülésen mindenki egyetértett, hogy a MKC komoly értéke Mosonmagyaróvárnak, azt meg kell menteni. Talán a legfontosabb a nyílt, őszinte beszéd, a transzparencia megteremtése. Ezért júliusban mindennap a facebook-on egy kérdést teszek fel, melyre választ várok. Vagy ha Neked úgy kényelmesebb, szívesen csinálok Veled egy riportot az általam képviselt civil nyilvánosságba.
Utólag azt sajnálom, hogy nem előbb tettem nyilvánossá kérdéseimet. Túlságosan lojális voltam hozzád, amikor nyilvánosan többször azt kérted, aki nem tud segíteni, az legalább ne ártson.
A tisztánlátás a sportszerető mosonmagyaróvári közönség érdeke. Hajrá MKC!
Szíves válaszodat várva, megfontolt és bölcs döntéseket kívánva üdvözöl:
Nagy Sándor
-
kérdés: Ki hívta fel a Vezetőség figyelmét a Budapesten dolgozó Gáspár Botond úrra arra a szándékkal, hogy az MKC Egyesület új elnökévé válasszák?
-
kérdés: Gáspár Botond úgy került az ügyvezető elnöki székbe, hogy 2024 végén lemondott a két hete a küldöttek által megválasztott elnök. A váltást szorgalmazva polgármesterként törvényességi felügyeleti eljárás kezdeményezését vetítette előre, s erre mondott le az elnök. Ismeri a jegyzőkönyveket. Mire alapozta törvényességi felügyeleti eljárást, mi volt törvényesség szempontjából aggályos?
- kérdés: Milyen célok kitűzésével vállalta el az új elnök klub vezetését?
-
kérdés: Az elmúlt évben 130 millió forint kamatmentes kölcsönt kért és kapott az Önkormányzattól a Kézilabda Club Egyesület. Ez annak a jele, hogy nincs egyensúly a költségvetésben. Mi ennek az oka? Hogyan tudnak úrrá lenni a jövőben a helyzeten?
-
kérdés: Hogyan állnak a szponzori szerződésekkel? Lehet-e tudni, mennyi a szponzori támogatások összege? S ebből milyen összeggel részesednek a helyi vállalkozások?
-
kérdés: Sokan arra számítottak, hogy a budapesti vezetés hoz egy tőkeerős országos névadó szponzort. Van-e esély arra, hogy ez a jövőben megvalósul?
-
kérdés: Hírek szerint az utánpótlás korú versenyzők száma felére csökkent. Mi ennek az oka? Milyen tervek vannak az utánpótlás megerősítésére?
-
kérdés: A Kézilabda Club Felügyelő Bizottsága lemondott. Staár Katalin lemondott FB elnök a 2025. márciusi önkormányzati képviselő-testületi ülésen ugyanazokat a problémákat sorolta fel, mint ami az idei lemondáshoz vezetett. Miért nem tudta ellátni a Felügyelő Bizottság ellenőrző funkcióját? Miért nem volt partner ebben az Elnökség?
-
kérdés: Civil szervezeti vezető vagyok. Nekem is feltűnt, hogy a klub hivatalos honlapja semmilyen információt nem tartalmaz a szervezetről. Nem találtam az alapszabályt, a különféle belső szabályzatokat, a tagnévsort, a küldöttek listáját, a vezető szervek üléseinek jegyzőkönyvét, a határozatok tárát, más dokumentumokat. A külső szemlélő számára az MKC, mint civil szervezet átláthatatlan. Egyetért-e ezzel a minősítéssel?
-
kérdés: Az is aggodalmat kelt, hogy a Club ügyvitele – például a könyvelés, könyvvizsgálat, jogi ügyek – Budapestre került. Így a mosonmagyaróvári sportszerető közönségnek végképp nem lesz rálátása a Klub ügyeire. Nem tartja ezt aggályosnak?
-
kérdés: Hogyan lehet belépni a Kézilabda Club Egyesületbe? Hol található a belépési nyilatkozat? Van-e egyáltalán belépési lehetőség a Klubba?
-
kérdés: Információk szerint a klubvezetés levélben kereste meg a klubtagokat, új küldötteket ajánlva. Egyes vélemények szerint így akarnak a klubvezetés mellett elkötelezett küldötteket választani. Miért van erre szükség? Milyen elvek szerint választották ki az új küldött jelölteket?
-
kérdés: Mosonmagyaróvár sportszerető közönsége előtt rendkívül fontos, hogy a város zászlóhajója legyen a sport területén a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club Egyesület. A város közönsége kíváncsi minden hírre, ami a MKC kebelén belül történik. Ehhez a nyitottsághoz felajánljuk az általunk működtetett civil nyilvánosságot. Kíván-e élni a Klub ezzel a lehetőséggel?
-
kérdés: A június 25-i képviselő-testületi ülésen hangzott el: „A Városvezetés a kézilabda klubot, vagy a menedzsmentet akarja megmenteni?”
15. kérdés: Nem gondolja-e a Városvezetés, hogy megérett az idő egy, az Önkormányzat által szervezett Lakossági Fórumra?
16. kérdés: Nincs-e veszélyben a Klub anyagi helyzete miatt az NB1-ben való indulás?
A kérdéseket lehetne folytatni, de ha ezekre érdemi válasz érkezne, talán tisztábban láthatna a város közönsége, s megalapozottabban lehetne megtervezni a jövőt.