A kertbarátok őszi kirándulása

Október végén a Mosonmagyaróvári Kertbarátok Köre tagjai kiránduláson vettek részt. Zwack Unikum gyárban jártunk, a múzeumban ritkaságnak számító trófeákat láthattunk.

Rövid történetet az idegenvezetőnk mondta el: 1790-ben dr. Zwack, II. József udvari orvosa, a betegeskedő Habsburg uralkodónak egy korty Unicumot kínált, mint emésztést elősegítő orvosságot. A legenda szerint az uralkodó azt megkóstolva így szólt: Dr. Zwack, das ist ein Unikum! egyben nevet is adva ezzel a gyógynövényitalnak. Ötven esztendővel később 1840 évben Zwack József megalakította első üzemét és bejegyeztette az Unikumot, mint kereskedelmi márkanév. Első telephelye az Erzsébet tér 15 szám alatt volt (Marokkó udvar egykoron) Csakhamar szűk lett a helység ezért átköltözött a Szerecsen utca 5 szám alá. Amikor a pice is szűknek bizonyult tovább költözött. Az üvegen alkalmazott kereszt színét 1922 után aranyszínre változtatták, így nem kellett nagy összeget fizetni a Magyar Vöröskereszt Egyesületnek. 1906 évben kapta meg a jelenlegi telken a Soroksári út 26. számot, amely a gyár telephelye és a család otthona.

A két fivér János és Béla beszélő viszonyban sem voltak. Irodájuk között egy ügyvédi iroda volt a beszélgetést az ügyvéden keresztül tartották. Gazdasági válság számukra is sok bonyodalmat okozott. A II. világháború során az épületet lebombázták, majd később 1945 évben felépítették. Később 1948 évben a gyárat államosították, János és fia Jugoszlávia felé hagyta el az országot és Olaszországból kivándorolt Amerikába.

Az Amerikában töltött évekről, János és Béla haláláról, Zwack Péter házasságairól gyermekeiről filmvetítésben tudtunk meg többet. Többek között azt, hogy az Unikumba 40 féle gyógynövényből készítenek italt, amelyet a család titokban tart, a fűszerekről csak kódszámok alapján végzik a készítést, keverést. Zwack Péter 1970 évben tért vissza Európába, Olaszországban másodszor nősült és 1987 évben tért vissza Magyarországra feleségével Anne Marschall angol író és újságíróval és két gyermekével, Sándorral és Izabellával. Akik 2004-ben fejlesztették ki az Unikum Nex italt. Zwack Péter 2008-ban adta át a vezetést a két gyermekének. Végül Zwack Péter 2012 évben Olaszországban hunyt el. Temetésén Magyarországon a Pannonhalma főapát celebrált a Budapesti Szent István Bazilikában.

Jáni Lajos

Vissza a kezdőoldalra