XXI. Mosonmagyaróvári Civil Nap

Mosonmagyaróvár Önkormányzata és a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség október 3-án, szombaton a Flesch Károly Kulturális Központban rendezi meg a XXI. Mosonmagyaróvári Civil Nap programjait.

A rendezvény 10 órakor az ünnepélyes megnyitóval kezdődik. Köszöntőt mond Dr. Árvay István polgármester és Nagy Sándor, a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség elnöke. Műsorral közreműködnek a Mosonyi Mihály Zeneiskola növendékei. Ezt a civil díjak átadása követi. Az arra érdemes civil szervezetek a város által adományozott „Mosonmagyaróvár Város Civil Társadalmáért” díjat és a Civil Szövetség által adományozott „Az év civil szervezete” díjat vehetik át. Gazdasági szervezetek pedig adományozói tevékenységükért „Az év mecénása” fődíjat és két különdíjat vehetnek át. A díjazottakat pezsgős koccintással köszöntik a Civil Nap résztvevői.

A megnyitó után nyílik a civil börze, melyen mosonmagyaróvári civil szervezetek mutatkoznak be tárgyiasult formában az aulában kialakított standokon, majd kulturális bemutatók következnek.

A Mosonmagyaróvári Civil Szövetség minden érdeklődő mosonmagyaróvárit szeretettel vár a Mosonmagyaróvári Civil Napon.

 

Vissza a kezdőoldalra