Utazási korlátozásokat vezethet be az EU

Az Európai Unió tagállamainak vezetői videókonferencia keretében tartott tanácskozásukon egyetértettek a koronavírus-járvány megállítását célzó korlátozó intézkedések fenntartásában és szükség esetén szigorításukban is a vírusmutációk terjedésének megállítása érdekében – közölte Charles Michel, az Európai Tanács elnöke az informális csúcsértekezletet követően.

A tagországok ez irányú intézkedéseinek összehangolása kulcsfontosságú – húzta alá Charles Michel. Elmondta: a tagállami vezetők rendkívüli jelentőségűnek nevezték az antigén gyorstesztek alkalmazásának és a koronavírustesztek eredményeinek kölcsönös elismerését, továbbá az oltási kampányok felgyorsítását szorgalmazták. Leszögezték, hogy a vakcinákat a lélekszám arányában, azonos időben kell eljuttatni minden tagállamnak. Szükség van az oltási kampány eredményeinek nyomon követésé-re, a tapasztalatok megosztására, illetve a tömeges oltáshoz szükséges infrastruktúra és eszközök rendelkezésre állására is. A rendelkezésre állás érdekében az oltóanyaggyártóknak tiszteletben kell tartaniuk a megállapodásokat – húzta alá.

A beoltást igazoló, úgynevezett vakcinaútlevéllel összefüggésben a kormányfői tanácskozó fórum elnöke azt mondta, óvatos előkészületekre van szükség az ilyen igazolások jövőbeni használatával kapcsolatban. Mint közölte, a kérdésre a tagállami vezetők később visszatérnek, ugyanis csak a járvány későbbi szakaszában lehet majd felmérni, miként és milyen körülmények között alkalmazhatók az ilyen tanúsítványok. Bevezetéséhez az oltási művelet rendkívüli összehangoltságára, elismerésére, a teljes oltási folyamat szigorú ellenőrzésére van szükség.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a sajtótájékoztatón kiemelte: a koronavírus-járvány továbbra is nagyon súlyos következményekkel jár Európában, a vírus újonnan megjelent mutáns változatai nagy aggodalomra adnak okot. Véleménye szerint a határok lezárása nem megfelelő eljárás a vírus megfékezésére, ezért célzott intézkedéseket javasolt, köztük a járványhelyzetet mutató térkép színkódjai között egy újabb – sötétvörössel jelölt – kockázati kategória bevezetését, amely azokat a térségeket jelezné, ahol kiugróan magas a fertőzöttek száma.

A koronavírus elleni oltást igazoló dokumentumokról az uniós végrehajtó testület elnöke úgy vélekedett, hogy azt több szempontból is meg kell vizsgálni, például választ kell kapni azokra a kérdésekre, hogy mennyi ideig ad védelmet az oltás, és vírushordozó lehet-e egy be-oltott. Emellett jogi megfontolás alá esnek azok az esetek is, ha például valakinek nincs hozzáférése a vakcinához, vagy esetleg egészségügyi okok miatt nem oltható be. További kérdéseket vet fel a személyes adatok megfelelő kezelése – monda. Megerősítette: nemsokára elengedő mennyiségű vakcina érkezik az uniós tagállamokba ahhoz, hogy a lakosság 70 százalékát védetté tegye.

Elmondta továbbá, hogy az EU létre-hozta saját oltóanyag-elosztó mechanizmusát abból a célból, hogy a COVAX nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezésen keresztül vagy más módon az alacsonyabb jövedelmű országokba is eljusson a vakcina.

Forrás: Menedzsment Fórum online, 2021.01.22.

 

Vissza a kezdőoldalra