Tánc és sportcentrum Mosonban

Az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapja, valamint Magyarország kormánya 300 millió forintos támogatásának köszönhetően került sor az egykori Kaiser-telep teljes körű rehabilitációjára.

Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnöke a november 4-i megnyitón örömmel üdvözölte, hogy az Önkormányzat segíti a civil társadalmat a tánc- és sportcentrum megépítésével. A centrum ad helyet a Lajta Néptáncegyesületnek, a Kühne Koncert Fúvószenekarnak, valamint a Kodomo Sportklub edzéseinek. Dr. Árvay István polgármester elmondta, az önkormányzat felelősséget érzett azért, hogy a terület teljes rehabilitációjával új lendületet adjon a városrész fejlődésének. A beruházás megvalósításához a  Mosonmagyaróvár Önkormányzata 140 millió forintot biztosított saját forrásból.

A megnyitón a polgármester felhívással fordult a Mosoni Polgári Körhöz, hogy a tánc- és sportcentrum nevére vonatkozóan tegyenek javaslatot. Ennek célja, hogy a civilek válasszanak nevet és a jövőben ne a Kaiser-telep néven említsék, ha az új létesítményt szeretnék beazonosítani.

Kovács Krisztián Miklós, a felújítás tervezője (K2 építész Stúdió Kft.) prezentáció keretében mutatta be az épületcsoport rekonstrukciójának lépéseit. Az ünnepélyes szalagátvágást követően pedig Kapui Jenő mosoni plébános megáldotta a létesítményeket és azok használóit.

A duoinfomovar képgalériája

 

Vissza a kezdőoldalra