Január 31-én Nagy Britannia kilépett az Európai Unióból. Mértéktartónak ígért ünnepléssel készültek a britek a nagy eseményre, azonban sokan érezték úgy, hogy a brit kormány beledörgölte az EU-pártiak orrát a vereségükbe.

A miniszterelnök hivatala már régebben pontosította, milyen eseményekkel teszi emlékezetessé péntek (január 31.) este 11 órát – ami közép-európai idő szerint már éjfél. A Nagy Napon a kormány Észak-Angliába kihelyezett rend-kívüli ülést tartott, hangsúlyozva, hogy Boris Johnson kiemelt feladatnak tekinti a szigetország elmaradottabb régióinak felzárkóztatását. A kormányfő természetesen beszéddel köszöntötte az új korszak hajnalát. Főleg adminisztrációs okokból kudarcot vallott az a kampány, amely a felújítás alatt álló Big Ben rend-kívüli megkongatásával kívánta volna felejthetetlenné tenné a pillanatot. Az erre a célra közakadozásból befolyt 270 ezer fontot (107 millió forint) jótékony-sági célokra fordítják. A világ egyik legismertebb kormányfői rezidenciájának fekete tégláira visszaszámláló órát vetítettek ki, de a komor vaskapuval elzárt Downing Streetet és a Whitehall kormányzati negyedet fényjáték is megvilágította. A Brexit Párt leplezetlen lelkesedéssel készült a február 1-re virradóra a Parlament Square-en szervezett nagy-gyűlésre, de sok, a kiválást jelentős többséggel támogató város és kerület is megrendezte a saját partiját.

A 2016-os népszavazáson az EU-tagság folytatását támogató 16,1 millió szavazópolgár közül jó néhánynak a pénteken forgalomba kerülő 50 pennys Brexit-érmével telt be a pohár. A kilépésre tervezett „ünnepi” pénz ellen számos politikus emelte fel a szavát. Lord Adonis munkáspárti főrend a nyilvánosság előtt fogadta meg, hogy „soha nem fogja használni vagy elfogadni, mert nem tartja legális fizetőeszköznek”. Hiába vésték az 50 pennysbe a „Béke, prosperitás és barátság minden nemzettel” szöveget, Alastair Campbell, Tony Blair egykori kommunikációs guruja is ragaszkodni fog a hagyományos érmékhez, mert szerinte a Brexit mind a három fogalmat kockára teszi. Egy veterán konzervatív politikus figyelmeztette a kormányt, hogy ne hivalkodjon győzelmével, „ne dörgölje bele az EU-ban maradás híveinek orrát a vereségükbe”.

Boris Johnson már január végén kijózanító üzenetet kapott az Európai Unió-tól. Az ír kormányfő a BBC-nek adott interjújában minden köntörfalazás nélkül megmondta, hogy „vége a szemezgetésnek”, az Egyesült Királyság nem folytathatja a válogatást az egységes piachoz fűződő lehetőségek és kötelezettségvállalások közül, a Brexit utáni élet nem lesz változatlan. Még ha meg is születik a vámmentes szabadkereskedelmi egyezmény a szigetország és az Unió között, annak eredménye több millióval több vámnyilatkozat lesz, amit a brit kisvállalkozások nehezen fognak elviselni. Világossá tette a két fél közötti súlykülönbséget: „Az Európai Uniónak 27 tag-ja van. Az Egyesült Királyság csak egy ország. Nekünk 450 millió lakosunk, az-az ennek megfelelő piacunk van. Az UK csak 60 milliós nagyságrendű. Mit gondolnak, ki tudná kiállítani a jobb csapatot, ha történetesen futballoznának egy-más ellen?”

(Forrás: Népszava, 2020.01.29.)