Több kritika érte az EU-t a lassú reakció miatt. Az intézményrendszer ugyanis kifejezetten bonyolult, de az EU működésének megértéséhez fontos tisztában lennünk vele, hogy melyik intézmény valójában milyen feladatokat lát el, és tulajdonképpen melyik is az, amelyik irányítja a közösséget.
Az Európai Parlament (EP) az EU intézményrendszerének egyik legfiatalabb eleme, amelynek legfőbb célja, hogy biztosítsa a demokratikus kontrollt az Unió működése felett. Az EP nem értelmezhető hagyományos parlamentként, hiszen annak legfontosabb funkciója, a jogalkotás kezdeményezése az EP hatáskörei közül hiányzik (a gyakorlatban általában „megkérik” a Bizottságot egy-egy jogszabály előterjesztésére). Ez azért lehetséges, mert az EP nem organikusan, alulról fejlődött, hanem a tagállami parlamentek közgyűlésének továbbfejlődéseként valójában csak 1979 óta választjuk meg közvetlenül a képviselőit, és az EU (kezdetben kissé erőltetett) demokratizálásának volt az eredménye.
A közvetlen megválasztás kivitelezése egyébként erősen megkérdőjelezhető – az tény, hogy az EP képviselőit minden tagállamban az állampolgárok választják meg, de az eredményt az adott ország belpolitikai viszonyai határozzák meg, és nem az EU jövőjéről szóló döntésként fogják fel a választók, még akkor sem, ha az európai parlamenti kampány nagy részében azért EU-s ügyek kerülnek megvitatásra. A választó sosem az Európai Néppártra adja le a szavazatát, ha az aktuális ország jobboldali, vagy kereszténydemokrata tömörülésére szavaz. Tovább rontja a legitimációt, hogy a választási részvétel rendre alacsony, és sok párt EP-listáján az aktuális belpolitikától visszavonuló, vagy épp feltörekvő, ismeretlen politikusok szerepelnek.
Mindemellett az Európai Parlament is egy jelentős súlyú intézmény, hiszen beleszólása van a legtöbb személyi döntésbe, és akár a Bizottsági elnököt is visszahívhatják. Emellett sok jogszabályt, nemzetközi egyezményt is megvétózhatnak, azaz a többi szervet folyamatosan kompromisszumokra kényszeríthetik. Az egyik legfontosabb tényező viszont, ami kiemeli az EU-t a nemzetközi szervezetek közül, az az a tény, hogy a népképviseleti szervét parlamentnek hívják, és nem közgyűlésnek.
Az EP a föderalizmus-kormányköziség évtizedes vitájának nagy nyertese, mert a sok éves kompromisszumok során a Parlament hatáskörét úgy lehetett bővíteni, hogy az nem sértette egyik tagállam közvetlen érdekét sem, az EP így az évek során megkerülhetetlen, végső vétóval rendelkező szervvé vált, növelve az EU föderatív jellegét. A további „demokratizálás” pedig napirenden van – választásról választásra előkerül a javaslat, hogy a szavazók ne a tagállami pártlistákra, hanem az európai pártcsaládok listájára szavazzanak. Nehéz megmondani, hogy ennek mennyi ma a realitása.
Az EU rendkívül bonyolult intézményrendszere ezzel nem ért véget, több olyan szerv is van, amelyre már az így sem rövid cikk keretein belül nem tudunk kitérni. Az Európai Központi Bank és Európai Bíróság legalább olyan jelentős szervek, mint a fentiek, de mivel ezek hatásköre viszonylag egyértelmű, most bővebben nem térünk ki rájuk.
(Forrás: Portfolió)