A koronavírus-válság kapcsán a közvélemény fókuszába került az Európai Unió és annak válságkezelési eszközei. Több kritika érte az EU-t a lassú reakció miatt. Az intézményrendszer ugyanis kifejezetten bonyolult: Bizottság, Tanács, Európai Tanács, EKB, de az EU működésének megértéséhez fontos tisztában lennünk vele, hogy melyik intézmény valójában milyen feladatokat lát el, és tulajdonképpen melyik is az, amelyik irányítja a közösséget

A Bizottság tehát az írott EU-s jog szerint nem tekinthető olyan jelentős testületnek, mint ahogyan azt a közvélemény gondolja. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy súlytalan, jelentéktelen szereplőről beszélünk, mert az európai integráció mélyítésében elkötelezett tagállamok, politikusok leginkább a Bizottságnak átadott hatáskörökben látják az integráció mélyítésének jövőjét. A Bizottság pedig így is sokkal több egy átlagos nemzetközi szervezet csúcsszervénél, mert a nemzeti jogalkotás fölött kikényszerítő erejű döntési jogköre van, a nemzeti kormányok pedig beszámolási kötelességgel tartoznak a testületnek, azaz bár a tényszerű ereje az EU belpolitikája szempontjából a Bizottságnak nem nagy, a szimbolikus ereje megkérdőjelezhetetlen.

Még egy utolsó dologra érdemes felhívni a figyelmet a testülettel kapcsolatban, és az nem más, mint az elnök személye. A Bizottság súlya ugyanis nagyon nagy mértékben függ attól, hogy ki a Bizottság elnöke. Ha egy kevésbé karakteres, inkább a kormányközi elméletben hívő személy ül a bizottsági elnök székébe, akkor a testület leginkább a kormányok tevékenységét segítő, az Európai Tanács munkájához asszisztáló, bürokratikus szervezet marad. Ha azonban egy aktivista, a föderatív elképzeléseket preferáló bizottsági elnököt neveznek ki, akkor az képes lehet a saját hatáskörén túlmutatva, mintegy verbálisan irányt szabni az integráció jövőjének. A Bizottság elnöke ugyanis kezdeményezhet jogszabályokat, ott ül a jelentős értekezleteken, egyeztetést folytat a tagállamokkal, és eljárást kezdeményezhet az Európai Bíróságon – emellett pedig az európai közvélemény leginkább az ő személyével azonosítja az EU vezetését, még ha ez a kép aligha pontos.

Érdekes és az EU működését tökéletesen reprezentáló fejlemény volt a legutóbbi kinevezés is. Jean-Claude Juncker korábbi bizottsági elnök megválasztásánál döntöttek úgy az európai tagállamok, hogy a Bizottság elnökének kinevezésekor surranópályán (azaz nem rögzítve azt az EU-s joganyagban) bevezetik az úgynevezett „csúcsjelölti” rendszert.

Az Európai Tanács végül Ursula von der Leyent választotta a Bizottság élére, akinek a neve a választások előtt fel sem merült – nem véletlen, hogy az Európai Parlamentben szűk többség szavazott neki bizalmat, hiszen ezzel az EP hatáskör-bővítési kísérlete is meghiúsult. Von der Leyenről egyelőre korai lenne elmondani, hogy megvalósította az integráció-pártiak elképzeléseit, mindenesetre az eddig rendre elutasított európai kötvény bevezetésével nagy lépést tett előre, és bár ezt a tagállamok fogadták el és alakították ki a részleteket, a Bizottság elnöke volt az, aki először felvetette a lehetőségét. Joggal tekintheti tehát saját sikerének (is) az EU történelmi döntését.

(Forrás: Portfolió, 2020.08.09)

Vissza a kezdőoldalra