Jótékonysági műsor gyerekek javára

Október 28-án jótékonysági műsort szervezett a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség a Családok Átmeneti Otthonában élő gyermekek karácsonyi ajándékozására.

A Fehér Ló Közösségi Házban 18 órakor kezdődő rendezvényen Nagy Sándor, a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség elnöke, valamint Hammerl Frigyesné, a Lehetőség Családoknak 2005 Alapítvány kuratóriumi elnöke mondott köszöntőt. Nagy Sándor kiemelte, hogy a cél kettős. Egyrészt adomány gyűjtése a karácsonyi ajándékozásra, másrészt fellépési lehetőség megteremtése a mosonmagyaróvári öntevékeny kulturális csoportoknak és előadóknak. Köszönetet mondott minden fellépőnek, akik az első hívó szóra vállalták a fellépést.

Az ezt követő műsorban fellépett a Margaréta Nyugdíjas Klub Szederinda Tánccsoportja, a Mosonmagyaróvári Country Klub, a Mosonyi Mihály Zeneiskola egyik tanára, a Nosztalgia Baráti Kör, a Hungarythmic Táncegyesület, a Hedonis Crew és a MadKidz Breakcsoport, Jánossomorjai Nyugdíjas Klub tánccsoportja. Majd a nézők megtekintették a CSÁO-ban élő gyermekek műsorát, akik egyben a Mosonmagyaróvári Tanoda tanulói is. A műsor színes és változatos volt, amit a közönség sokszor vastapssal jutalmazott.

Pénzbeli adományokat a helyszínen található adományelfogadó ládába lehetett elhelyezni. Összesen 42.100 Ft adomány gyűlt össze az esten, de a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség 60.000 Ft-ot utalt át az Alapítvány számlájára.

A Mosonmagyaróvári Civil Szövetség ezúton is köszönetét fejezi ki mindenkinek, aki részese volt az estnek.

« A 3 »

 

Vissza a kezdőoldalra