Február 25-én a kommunizmus áldozatainak emléknapján rendhagyó irodalom- és történelemórára került sor Mosonmagyaróváron a Piarista Iskolában. Huszonkét érettségi előtt álló diák volt jelen a kétszer 45 perces rendhagyó órán Stipkovitsné Katona Ágnes tanárnő felügyelete mellett. Előadóként Zirig Árpád költőt, tanárt látták vendégül a Csallóközből.

Zirig Árpád 1940. november 16-án született Győrött, abban az időben ugyanis az első bécsi döntés értelmében Dél-Felvidék egy része visszakerült Magyarországhoz. Csallóköziek révén legközelebbinek a győri kórház bizonyult. Zirig Árpád 1956/59 között tanult a dunaszerdahelyi gimnáziumban, ahol érettségizett, majd tovább egyetemi tanulmányait Nyitrán folytatta a Pedagógiai Főiskolán, ahol 1964-ben földrajz-természetrajz-testnevelés szakos oklevelet szerzett. 1968-ban a Magyar Ifjúsági Szövetség egyik alapítója. 1965/71 között Nagymegyeren, 1971/75 között Nagymagyaron, 1975/86 között Dunaszerdahelyen, 1986/90 között Pozsonyeperjesen tanított. 1990-ben a dunaszerdahelyi Járási Metodikai Intézet dolgozója, egy ideig elnöke. A Csehszlovákiai Magyar Pedagógus Szövetség dunaszerdahelyi járási elnöke egy időn át, a Csehszlovákiai Magyar Írók Társasága tagja, ahogy a magyarországi Magyar Írók Társaságáé is.

A költő aránylag korán, még a ´60-as években jelentkezett első verseivel, de első önálló kötete Sasok és vonatok címmel csupán 1975-ben láthatott napvilágot. Ahogy maga vallja, akkor is “kiherélve”, hiszen a legfontosabb versek kihagyásra kerültek. Eredetileg első versgyűjteményének címe a Tűzhányó bánata lett volna 1969-ből, melyet a szocialista kritika nem nézett jó szemmel. ´69-ben a kassai nyomda, ahol kiadták volna, leégett, mint azt felelevenítette. Eme kötetcímet átváltoztatta Sasokra és vonatokra, ami aztán csak 1975-ben jelent meg. Azért e cím, mert a legszabadabb madár a sas, és a legjobban megkötött pályája a vonatnak van.

Megjelentek írásai, elsősorban versei, de novellái is Erdély Korunk című lapjában, Délvidéken az Új Szimpóziumban, anyaországban a Kecskeméti Forrásban. 1987-es pozsonyi Krím kávéházbeli találkozója során Duba Gyula író – júniusban tölti be 90. életévét – biztatta újabb kötet kiadására.

A kommunizmus mintegy 700 ezret meghaladó áldozatainak emléknapja révén és az előző napon elhunyt Csukás István író, pályatárs előtt tisztelegve fél-fél perces felállásra buzdított.

Reggel a legrosszabb című versét olvasta ezek után fel: bár több mint egy évtizede írta, ma is aktuálisak záró sorai: “felejti múltját, elveszti jövőjét a hitehagyott Európa.”

Említést tett Csallóközről, szülőföldjéről, amivel gyakorlatilag Moson megye szomszédos. Egyházgellét emelte ki, amely egy fészekfalu, összesen további 6 kisebb település tartozik alá. Itt ültetett el nemrégiben a szent István korabeli román stílusú templom udvarában platánfát, melyről szintén verselt.

Szólt egy fiú kérdésére válaszolva a felvidéki magyarság jelenét, jövőjét illetően arról, hogy nagyon fontos, hogy ők, érettségi előtt álló fiatalok tudatosítsák, hogy nagyon fontos az anyanyelv, a nemzethez, hithez való ragaszkodás. Csallóköz a Felvidék “legkiheréltebb” része, amit 1919-ben megszálltak a csehek, s 1890-ben még 125 ezer lakosából 119 ezer volt magyar, 5 ezer német ajkú, s csupán 496 volt szlovák, s mégis igazságtalanul elszakíttatott az anyaországtól és Csehszlovákiához csatoltatott Trianonban.

További kérdésre, hogy mi vezette őt a verseléshez, azt válaszolta, hogy a népdal, melyekben örömét vagy bánatát énekli meg a magyar.

Szólt arról is, hogy 1946-ban, amikor első osztályba mentek, annyira örült, hogy nővére megtanította írni hamuban pálcával, csakhogy nagy megdöbbenésükre akkor az iskola tanítási nyelve szlovák volt, hiszen bezárattak a magyar iskolák. Elmondta a nagybetűs élet előtt álló diáklányoknak, diákoknak, hogy tudatosítsák, hogy a siker nem kapható meg ingyen, azért meg kell keményen dolgozni, olykor meg is kell szenvedni. Ha el is csábít valakit a külföldi tanítás, akkor is vissza kell jönni, tapasztalatokkal, tudással feltöltődve, mert a szülőföldhöz, hazánkhoz hűségesnek kell lenni.

Végezetül egy még kéziratban lévő versét olvasták fel a diákok a vetítővászonról. Búcsúzóul a tenyerünkön megfigyelhető “M”-betűre hívta fel a figyelmet. Ennek megszívlelendő üzenetét véste szívükbe a diáklányoknak, diákoknak, melynek értelme: “Maradj magyar”!

Sikeres érettségit, további sikeres pályaválasztást, az Életben példás édesanyai, édesapai szerepet kívánt, mely egy életre szóló, közös hűségen alapul jóban, rosszban.